Zajlanak a tárgyalások a jobboldali szövetség megalakításáról – a liberálisokat leárulózták

A jobboldali szövetség megalakításáról szóló tárgyalások folytatódnak a Népi Mozgalom Párttal (PMP), a Jobboldal Ereje párttal, jobboldali értelmiségiekkel, a civil és az üzleti szférával, és eddig a PMP-vel való együttműködés kedvező fogadtatásra talált az USR-ben, jelentette ki pénteken a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke. 

Cătălin Drulă elmondta, szombaton az USR Gyulafehérváron regionális találkozót tart a PMP-vel közösen, és véleménye szerint rendkívül jó az együttműködés ezzel a párttal. Hozzátette: szükség van a jobboldali erők egyesítésére, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) által képviselt mentalitás ellen fel lehessen lépni.

Fotó: Cătălin Drulă/Facebook

„Lengyelországban például sikerrel valósítottak meg egy ilyen tervet” – említette meg az USR elnöke.

Drulă „árulással” vádolta meg a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), amiért kormányra juttatta a PSD-t, és meglátása szerint a liberálisoknak nem fog sikerülni létrehozni egy jobboldali pártszövetséget, mivel „a románok észreveszik a csalást”.

„A PNL hazudott 2020-ban, amikor azt mondta, nem fog adókat és illetékeket növelni. Számomra felháborító, hogy a romániai politikában ilyen könnyen megy a hazudozás” – fogalmazott az ellenzéki párt elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?