Teljesítette a Kéktúra távját Füles, a szamár

Teljesítette a Kéktúra több száz kilométeres távját Füles, Magyarország legnépszerűbb szamara. Gazdájával, a 19 éves Patrikkal, indul, majd a fiú édesapjával ért célba egy igazán nemes cél érdekében.

Július 4-én indult útnak a 19 éves, ásotthalmi Koszonits Patrik. Füles nevű szamarával vágott neki a népszerű Kéktúra több száz kilométeres szakaszának. Elmondása szerint napi 20-25 kilométer volt tervben, és ott aludtak, ahol épp rájuk esteledett – írja a Lelépő. Patrik terve az volt, hogy népszerűsítse a számára oly kedves állafajt, emellett nem titkolt vágya, hogy egy saját szamárrezervátumot hozzon létre, ehhez gyűjti a pénzt a lesétált kilométerekkel.

Forrás: Ott vagyunk már? nevű Facebook-oldal

Július 31-én kisebb botrány tört ki, amely bezavart a fiú terveibe: az közösségi médiában sokan úgy vélekedtek, hogy az, amit Patrik csinál, állatkínzás, hiszen órisái volt a hőség, amely az emberek szerint nagy szenvedéseket okozhatott Fülesnek. A fiú végül másik szamarával, Fannival gyalogolja le a maradék 40 kilométert – a tervek szerint már csak egy nap van hátra.

A médiabotrány kitörését követően a fiú apja védelmébe vette gyermekét: úgy vélte, be kell bizonyítania, hogy Patrik nem állatkínzó, így ő maga vágott neki a túra hátralévő kilométerinek Fülessel. „Én nem fogom a falvakat járni, csupán itt a környezetünkben lévő csodás erdőket. Higgyétek el, ha én mozgássérültként meg tudom csinálni, akkor ez Fülesnek semmiség” – írta még augusztus 1-jén a Facebookon. „Még ha éppen Patriktól és Fannitól 400 km-re is,de Füles is célba fog érni” – fogalmazott a férfi.

Füles tegnap, augusztus 7-én ért célba: teljesítette a 450 kilométeres távot. A tervek szerint Patrik augusztus 9-én ér majd célba Fannival Mosonmagyaróváron.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?