Száraz november, száraz január, száraz 2025 – alkoholteszt nem alkoholfüggőknek

Az egy hónapon át tartó absztinencia jó alkalom arra, hogy felmérjük, milyen helyet foglal el az életünkben az alkohol.  

Az ősz utolsó hónapjában járunk, s valószínűleg magyarok ezrei számára ez nem egyszerűen csak november, hanem Száraz november, vagyis olyan egymást követő 30 nap, amikor egy korty alkoholt sem eresztenek le a torkukon. Az első Száraz novembert 2016-ban hirdette meg a magyarországi Kék Pont Drogkonzultációs Központ és a Drogambulancia Alapítvány. A kihívás előfutárjai az Alcohol Change UK nevű szervezet 2013-ben elindított Dry January (Száraz Január) és az ugyancsak brit Macmillan Cancer Support által első ízben 2014-ben meghirdetett Sober October (Józan Október) voltak.Fotó: Pexels/Isabella Mendes

„A Száraz november jó alkalom arra, hogy az ember tesztelje magát. Lehet, arra eszmélünk, hogy már 10. van, még egy korty alkoholt sem ittunk, s nem is hiányzik. Ha azonban már november 3-án azon fantáziálunk, pálinkával és sörrel fogjuk megünnepelni, hogy véget ért a november, az azt jelenti, hajlamosak lehetünk rá, hogy belecsússzunk az alkoholbetegségbe” – nyilatkozta a Maszolnak Zacher Gábor toxikológus.

A magyarországi szakember hangsúlyozza, hogy a Száraz november azoknak szól, akik nem az alkohol rabjai. „Nem alkoholbetegeknek való, mivel az ő esetükben súlyos elvonási tünetekkel járhat” – mondja Zacher Gábor.

Tudomásom szerint egyetlen embert ismerek, aki pár évvel ezelőtt absztinenciát vállalt novemberre. G., elmondása szerint végig csinálta becsülettel, azonban november 30-án, éjjeli 11 óra után már előkészített pálinkával, behűtött sörökkel várta, hogy az óra elüsse az éjfélt. December folyamán a felesége nyomatékosan megkérte, többet ne tartson alkoholmentes hónapot, mert mióta véget ért a november, szinte napi rendszerességgel iszik, amit korábban nem tett. Eleget tett hitvese kérésének, rövid időn belül pedig visszatért ahhoz az alkoholfogyasztási ritmushoz, amiben a családja, s a társadalom jelentős része sem talál kivetni valót.

G., akinek az esete biztosan nem tipikus, egyébként hosszú ideje felelősségteljes munkát végez ugyanazon a munkahelyen, s házastársként, szülőként is megállja a helyét, két gyermeket nevel.  

Nem az számít, mit mutat a naptár

Meglehet, könnyebb szeszmentes januárt tartani Száraz november helyett, mivel december folyamán sokak telítődnek az év végi ünnepi időszakban fogyasztott, a megszokottnál több alkohollal, azonban Zacher Gábor szerint nincs relevanciája annak, hogy mikor tartóztatjuk meg magunkat az italtól. „Lehet száraz április, száraz július, vagy akár száraz 2025 is” – mondja a szakember.

Elmondása szerint nehéz számokkal, elfogyasztott alkoholmennyiséggel meghatározni azt a pontot, ahol már valaki veszélyeztetettnek számít, tart a függőség felé. Ennek az egyik oka az, hogy az alkoholtolerancia széles határok között változik. Egy 16 éves, aki életében először nyúl a pohárhoz, már két kupica töménytől és egy sörtől illuminált állapotba kerülhet, miközben egy alkoholista ennyitől kezdi jól érezni magát, elmúlik a remegése, már nem izzad.

Zacher szerint az mindenképpen intő jel, ha valakinek „hiányzik az alkohol, illetve az alkohol hatása”. Ugyanakkor nem feltétlenül vezet alkoholbetegséghez ha időről-időre szükségét érezzük, hogy baráti társaságban, poharazgatással engedjük le a gőzt, váltsuk meg a világot, eszmét cseréljünk arról, hogy a Liverpool vagy a Manchester City a jobb csapat. A problémát az italozásnak a rendszeressége, pontosabban a gyakorisága jelenti.

Nagyivók vagyunk

Az alkoholfogyasztás tekintetében Románia és Magyarország is átlagon felüli értékeket produkál európai viszonylatban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2020-ban az Európai Unióban a 15 évesnél idősebb személyek átlagosan 9,8 liter tiszta alkoholnak megfelelő italmennyiséget fogyasztottak el. Ez kb. 200 liter sörnek vagy több, mint 80 liter bornak vagy 24 liter töménynek felel meg. A statisztikában szereplő legfiatalabb korosztályok esetében a fogyasztás biztosra vehetően jóval kisebb ennél, ami azt jelenti, hogy az idősebb generációknál nagyobb.

A WHO szerint a kontinensen, Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Ukrajnával nem számolva, legtöbbet Lettországban (12,1 liter alkohol), Csehországban (11,6 liter) és Litvániában (11,4) isznak az emberek. A 36 államot tartalmazó listán Románia a 6., míg Magyarország a 12. helyen áll 11, illetve 10,4 literrel. A Statista 2021-es adatai szerint ugyancsak Lettország (12,2 liter) az éllovas, azonban Litvánia (12,1 liter) megelőzi Csehországot (11,6 liter).  

A legkevesebb alkoholt az EU-ban Görögországban (6,3 liter) és Hollandiában (7,2 liter) fogyasztják, míg a kontinensen Észak-Macedóniában (3,9 liter) és Albániában (4,4 liter).

Egészen biztos, hogy Kelet-Európában, ahol a házi pálinkafőzésnek és borkészítésnek nagy hagyománya van, a valós fogyasztás nagyobb annál, amit a hivatalos adatok mutatnak, mivel a statisztikában csak az az alkoholmennyiség jelenik meg, amely bekerült a kereskedelmi forgalomba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?