Sepsiszentgyörgyi kutyamenhely: nem lesz altatás, ha sikerül örökbe adni a kutyákat

Forrong a háromszéki állatbarát-közösség, és kutya-örökbefogadási akciókat szervez, hogy enyhítsék a szépmezői menhelyre nehezedő nyomást, és ne kelljen elaltatni a befogott kóbor ebek egy részét.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott, és a Tega köztisztasági vállalat által működtetett szépmezői menhelyen szombaton 10 és 13 óra közt nyílt napot tartanak abban a reményben, hogy lesznek olyan állatbarátok, akik örökbe fogadnak kutyákat, és ezáltal nem kényszerülnek majd elaltatni őket. A szerző felvételei

Máthé László, a vállalat vezetője szerint a szépmezői létesítmény 145 eb befogadására alkalmas, ám jelenleg 165 kutyáról gondoskodnak. Szerdán ugyanis az Őrkő negyed környékén szervezett akció során 13 kóborkutyát fogtak be és helyeztek el a menhelyen. Ráadásul az elmúlt időszakban csökkent az örökbefogadási kedv, miközben egyes városrészekben újabb kóbor ebek jelentek meg. A menhelyre nehezedő nyomást fokozza, hogy az elmúlt hónapokban több hatóság is ellenőrzést tartott a szépmezői menhelyen, és megállapították, hogy a rendelkezésre álló férőhelyek számánál több kutyát gondoznak.

A menhely működtetője már az Őrkő negyedben tartott befogási akció előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az újonnan érkező ebek számára helyeket kell felszabadítani, ezért 24 kutya elaltatását tervezik. Magyarázatuk szerint olyan állatokét, amelyek legalább öt éve vannak a menhelyen, idősek, betegek és harapósak, tehát kevés az esély arra, hogy gazdát találjanak.

Ennek hírére az AMY Egyesület a Facebookon indított figyelemfelkeltő kampányt, és az emberek segítségét kérték. Értesülésünk szerint az elmúlt napokban 37 kutyának sikerült örökbefogadó gazdát találni, az állatokat viszont a lehető leghamarabb magukhoz kellene vegyék az új gazdák.

Máthé László igazgató csütörtökön leszögezte: az elmúlt két évben mindössze két, nagyon rossz egészségügyi állapotban lévő kutyát altattak el, az ő életüket nem lehetett megmenteni. Rámutatott: igyekeznek elkerülni a kutyák elaltatását, ezért üdvözlik, hogy a vészharangok megkongatása után több kutya is gazdára talált, elviekben hamarosan őket el is viszik a menhelyről. Hozzátette: az örökbefogadott ebek örökbeadását minden esetben megelőzi az állatok ivartalanítása és azonosító chippel való ellátása.

„Nem szeretnénk altatni, de ha köteleznek rá bennünket, nincs más megoldás. Az sem jó, hogy a menhelyen van olyan kutya, amelyiket 2018-ban fogták be. Befektettünk a menhelybe, javítottunk az állapotokon, de ezek a kennelek akkor sem nagyok: egy kutyának is rossz, hogy kis helyen, bezárva töltsön éveket. Az egyetlen jó megoldás az örökbefogadás, ami ingyenes, a chipelés, oltás, ivartalanítás költségeit is átvállaljuk. A gazdának az a feladat marad, hogy gondját viselje a hazavitt kutyának. Mindenkit várunk a szombati nyílt napra, aki szereti a kutyákat” – fogalmazott Máthé László.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?