Riasztó: gyorsuló ütemben olvadnak Grönland gleccserei

Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak – ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg pénteken.

A kutatás szerint az elmúlt 20 évben Grönland egyes részein ötszörösére gyorsult a gleccserek olvadása.

A 2000-es évek előtt a Grönland délnyugati részén található gleccserek jege évente mintegy öt métert apadt, jelenleg ez az érték 25 méter. A Grönland szélein és a jégsapkákon lévő gleccserek visszahúzódása különösen súlyos.

Fotó: Unsplash | Christian Pfeifer

Grönland mintegy 22 ezer gleccseréből több mint ezret vizsgáltak meg a kutatók. Az elemzéshez a műholdfelvételeken kívül 200 ezer fotót és légifelvételt is kiértékeltek, amelyek az elmúlt 130 évben készültek.

Anders Björk, a tanulmány elkészítésén dolgozó geotudós elmondta, korábbi kutatásokból már kiderült, hogy Grönland legnagyobb gleccserei veszélyben vannak a globális éghajlatváltozás és a hőmérséklet növekedése miatt. A gleccserek olvadásának mértékével kapcsolatban azonban az elégtelen mérések miatt kételyek merültek fel. A csütörtökön megjelent új tanulmány azonban szerinte „az utolsó kétségeket is eloszlatja".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?