Pfizer-BioNTech: nem bizonyított, hogy a vakcina hatékony, ha sokkal később adják be a második adagot

A BioNTech német biotechnológiai vállalat és amerikai partnere, a Pfizer gyógyszergyár hétfőn Frankfurtban figyelmeztetett: nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus elleni, általuk közösen kidolgozott védőoltás hatékony lesz, ha nem a kísérletek során alkalmazott időben, hanem később adják be a második adagot.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerint pedig a teljes védelem érdekében be kell tartani a két oltás között a maximum 42 napos időt.

„A vakcina biztonságát és hatékonyságát nem vizsgálták különböző adagolási határidők mellett, a kísérletben részt vevők többsége a tanulmányban meghatározott intervallumban kapta a második adag védőoltást” – áll a két cég közös közleményében, amely emlékeztetett, hogy az első és második adag vakcina beadása között három hét telt el.

„Nincs arra utaló adatunk, hogy a védelem az első adagot követő 21 napon túl fennmarad” – hangsúlyozta a közös nyilatkozat.

A teljes védettség érdekében be kell tartania a Pfizer/BioNTech vakcinája esetében a maximum 42 napos intervallumot – közölte a hétfőn a védőoltást december 21-én engedélyező EMA. A vakcina hatékonysága olyan kutatáson alapszik, amelynél a két adagot 19 és 42 nap közötti intervallumban adták be – jegyezte meg az EMA, amely hozzátette, hogy a teljes védelem a második oltás után hét nappal következik be.

„Az ettől való bármilyen eltéréshez meg kell változtatni a forgalomba hozatali engedélyt is, és több klinikai adattal kell alátámaszani ezt a változtatást, ellenkező esetben a felhasználása eltér a rendeltetésszerű használattól” – tette hozzá az EMA.

Németország hétfőn fontolóra vette, hogy a brit példát tanulmányozva késlelteti a második adag vakcina beadását, míg Dánia úgy döntött, hogy hat hétre terjeszti ki a két vakcina beadása közötti intervallumot. Nagy-Britanniában úgy döntöttek, hogy az eredetileg a második dózisra félretett adagokat is beadják első dózisként, hogy minél többen minél előbb megkapják. A második dózist 12 héttel később adják be.

(Címlapi illusztráció forrása: Kolozs megyei prefektúra)

Kapcsolódók

Kimaradt?