Patkányokat tanított meg videojátékozni egy magyar kutató

Tóth Viktor neuromérnök cukrozott vízzel jutalmazta a jól teljesítő rágcsálókat. 11 hét alatt képezte ki őket arra, hogy játszani tudjanak az egyik legismertebb videojáték, a Doom egy módosított változatával. A kutató ehhez egy általa épített eszközparkot használt, írja a hvg.hu portál.

A kísérlet eredménye igen hangsúlyos: Tóth Viktor automatizált módon, vagyis kézi beavatkozás nélkül tudta megtanítani a patkányokat doomozni. Az állatok ehhez egy nagyobb labdán mozogtak, miközben a rájuk erősített hám mindvégig irányban tartotta őket.

Tóth a Medium oldalán megjelent cikkeiben részletesen megírta, hogy a jól teljesítő patkányokat cukrozott vízzel jutalmazta. A folyadék egy egyedi adagolón át érkezett a rágcsálóhoz, ha az végrehajtotta a kívánt mozgást.

A labda előtt egy ívelt kijelzőt helyezett el, amire azért volt szükség, mert a patkányok látómezeje jóval szélesebb. A felszerelés többi részét 3D-nyomtatással készítette a kutató, ahogyan a kísérlethez szükséges kódokat, utasításokat is ő hozta létre.

A teszt során a patkányoknak meg kellett tanulniuk, hogyan ne menjek a játékbéli falnak, és ne lövöldözzenek céltalanul. A kiképzésük viszonylag gyorsan haladt: Tóth szerint mindössze 11 hetet vett igénybe. A rágcsálók elsősorban a navigációban merültek el, a lövést az idő rövidsége miatt már nem tudták megfelelően elsajátítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?