Népmeséktől és mesemondóktól lesz hangos Kolozsvár: Szóperencia mesekonferenciát szerveznek a Tekergők

A mesemondás világa sokszínű, sokféleképpen használhatók, éltethetők tovább a hagyományos népmesék – vallják és tapasztalják a Tekergő Meseösvény Egyesület tagjai, akik május 26-28. között Szóperencia határok nélkül címen mesekonferenciát tartanak Kolozsváron, amire ezen a linken regisztrálhatnak az érdeklődők. Bár a hagyományos mesemondás színterei megszűntek, a mesemondás és a mesehallgatás kezd ismét a jelenkor részévé válni: egyre több településen indulnak mesemondó körök, egyre többen ismerik fel a hagyományos mesemondás értékeit – ezért a konferencia első két napján előadások hangzanak el a hagyományos népmesemondásról, mesegyűjtésről, mesekutatásról, illetve arról is, hogy miként érvényesülhetnek a népmesék a 21. században – világosítottak fel a szervezők.

Mint mondták, a mesekonferencia megszervezését a 2021-es balatonboglári eseményük inspirálta, amelyet a Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesületével karöltve szerveztek meg. Az akkori Szóperencián innen és túl Mesekonferencia folytatásaként tekintenek soron következő kolozsvári rendezvényükre, amellyel nem titkolt céljuk lehetőséget biztosítani, hogy az anyaországi és erdélyi programok összeérjenek, és az előadók „itthon és otthon is” megmutathassák magukat, szakmai tudásukat.

Két éjjel és három nap szólnak a népmesék

A rendezvény programja sokszínű, elméleti síkon is eligazítja a résztvevőket, miközben teret biztosít arra is, hogy gyakorlatba ültessék az elhangzottakat. Dr. Keszeg Vilmos a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének egyetemi tanára a népmese elmondásának hagyományos kontextusairól értekezik, míg drd. Luka Éva, a Hungarológiai Tanulmányok Doktori Iskolájának hallgatója kutatásainak eredményeiről tart előadást isteni gondviselés és istenítélet a népmesékben témában. A romániai magyar népmeseszövegek spontán és irányított változ(tat)ásáról dr. Tekei Erika kultúrakutató, szerkesztő ad elő. Gregus László mesemondó pedig a revival mesemondásról, a népmesék mai életéről beszél majd. Zakariás Erzsébet a moldvai csángó mesék nyelvi világába nyújt betekintést, míg Kecskés Karina azt tárja fel, milyen és mekkora a különbség a televízióban közvetített történetek és a meseolvasás, mesehallgatás között.

Fotó: Tekergő Meseösvény Egyesület Facebook-oldala

Az előadásokat gyakorlati műhelyek tarkítják: Zámborszky Eszter mesemondó, tánc-, dráma- és mesepedagógus tart mesetornát, amelynek keretében a résztvevők a mesék mozgásfejlesztő módszerével ismerkedhetnek meg. Gregus László mesemondó, improvizációs színész, gyógypedagógus a Tekergő Mesetáborok hangulatát csempészi a termekbe, és megmutatja, miként szővik a mesét a tekergők, hogyan játszanak ők a történetekkel.

Tátrai Vanda MeseErdő műhelyében közös, szabadtéri sétán járhatnak utána, hogyan is éleszthetők fel mesével és alkotással a természettel való elfeledett, kölcsönösen gyógyító kapcsolódások, de Mesejáró Térképes műhelyre is invitálja a résztvevőket. Emellett Csortán Hajnal és Fülöp Andrea a mesés szülői értekezlet módszertanát adja át a hallgatóságnak. Az előadásokkal és aktív programokkal tűzdelt két napot kerekasztal-beszélgetés zárja, amely teret nyit az eszmecserének, a felmerülő kérdések megvitatásának.

Az óvodás és iskolás mesehalló fülek sem maradnak mesehallgatás nélkül, hiszen csütörtök és péntek délelőtt 9-12 óra között a konferencia szakmai résztvevőinek apraja-nagyja, mesemondók hada veszi be Kolozsvárt, hogy a fogadó intézményekben, rendhagyó tanórák keretében meséljen majd – részletezték a szervezők kiemelve, hogy erre a programpontra külön várják az óvodai, iskolai csoportok jelentkezését, amit ide kattintva tehetnek meg. Emellett a közelgő gyermeknap apropóján gyermekeknek és családoknak egyaránt kedveskednek az elmaradhatatlan Meseösvénnyel, aminek a Botanikus kert biztosít teret.

Hogy a szórakoztatás se maradjon el, esténként Mesekocsmába (Heltai Folk Center) és Világmesék világába (Planetarium) várják a közönséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?