Volt már olyan érzésed, hogy egy fontos döntés előtt valami „súgott” belülről, majd utólag kiderült, igaza volt? Az intuíció nem valami misztikus varázslat, hanem nagyon is működő belső iránytű. A „női megérzés” pedig csak mítosz, a megérzések ugyanúgy segítik a férfiakat, és ott vannak már a gyerekekben is. Csak meg kell tanulnunk hallgatni rájuk. Pattermann Kinga vezetői coach, szervezetfejlesztő és hatgyermekes édesanya tizenhárom éven át – többek között Hollandiában – vizsgálta, hogyan segíthet minket ez a halk, mégis pontos belső hang.

 – Kezdjük az alapoknál: mit nevezünk intuíciónak, megérzésnek? Mi ez a belső hang, ami súgja a következő lépést?

– Bár én nem vagyok tudós, viszont a három évtizedes megfigyelések, tapasztalati úton szerzett tudás alapján ugyanúgy definiálom az intuíciót, mint a tudomány. Születésünktől, sőt sokszor fogantatásunktól kezdődően milliárdnyi interakció, élmény, tapasztalat ér minket, és ezek a tudatalattinkban raktározódnak. Külön-külön nem emlékszünk rájuk, mert megőrülnénk, de egy váratlan helyzetben, egy spontán pillanatban az agyunk ezeket előhozza. Legyen ez akár szabad asszociáció, egy belső hang, egy ráérzés, vagy egy megsejtés, de lehet egy ösztönös mozdulat, vagy egy furcsa érzés a gyomrunkban. Tehát az agyunk nem tudatos memóriarendszere felismer mintázatokat, amikről mi nem is tudtunk, hogy léteztek.

– Néha csak „hatodik érzékként” hivatkoznak rá, de nem kell ennyire túlmisztifikálni. Elmondanál néhány nagyon egyszerű, hétköznapi szituációt, ahol jelen van az intuíció?

– Egy tűzoltó, amikor ezer éve tüzet olt, berohan egy házba, óriási a füst, nem hall semmit, és jobbra indul el, nem balra, ott talál egy földön fekvő beteget. Egy nőgyógyász, amikor meglátja az ultrahangleleteket, és azt mondja ösztönösen, hogy itt valami nem stimmel, és visszaküldi az illető hölgyet egy más típusú vizsgálatra. Egy történelemtanár bemegy az osztályba, ránéz a gyerekekre, egy szót sem szóltak, de látja, hogy valami baj történt, és beszélgetni kell a gyerekekkel, így nem lesz történelem óra. Egy jógaoktató, amikor belép hozzá egy új ember, akit még nem látott, és ösztönösen érzi, hogy oda kell neki szólnia, hogy ezzel a gyakorlattal álljon le, mert nem tesz jót neki. Amikor hazamegyek, és valamelyik gyerekem nem szól hozzám, egyből érzem, hogy rám haragszik, szerelmi bánata van, fáj a hasa, vagy egyszerűen csak békét akar, pedig egy szót sem szólt. Ez az intuíció.

Ezek a példák nagyon jól mutatják, hogy mindenkinek ott működik teljesen természetesen az intuíciója, ahol óriási tereptapasztalata van. Azokon a területeken, ahol nem vagyunk jártasok, sokkal nehezebben súg a belső hang, sőt valószínű, hogy az nem is az intuíció, hanem valamiféle félelem vagy szorongás.

– Sokan gondolják, hogy az intuíció ellentéte a racionalitás, pedig te azt mondod, ezek kiegészítik egymást. Hogyan dolgozhat együtt a racionális és az intuitív részünk?

– Valóban, az intuíció és a racionalitás kéz a kézben jár. Ha valaki túlságosan a fellegekben jár és el van szállva, mindig azt javaslom, hogy hallgasson az intuíciójára. Mert ha tényleg meghallja a belső hangot, a racionális lépések felé fogja őt terelgetni. Hívja fel azt az orvost, küldje el azt az önéletrajzot, hívja fel a szeretteit. Ha viszont valaki nagyon racionális, olyannyira, hogy mindig mindent előre kimér, kiszámol, neki azt szoktam mondani, hogy bármennyire is jól megterveznek egy projektet, megtörténhet, hogy lekési a repülő a csatlakozást, a vonaton valaki más ül a helyére, a gyereke hirtelen hányni kezd. Vagyis lesznek váratlan helyzetek, amikor csak az ösztönösség, a megsejtés, az intuíció lesz az, ami hirtelen működtetni fogja.

Albert Einstein azt mondta az intuícióról, hogy egy isteni ajándék, a racionalitás pedig egy hű szolga. Valahonnan az égből kapunk egy szép ötletet, egy sugallatot, amihez szükséges a racionális lényünk, amely hű szolga módjára segít megvalósítani azt.

– Sokat hallunk azokról a bizony „női megérzésekről”. A nőknek valóban erősebb az intuíciójuk, vagy egyszerűen csak jobban hallgatnak rá, mint a férfiak?

– Nem, nem erősebb a nők esetében, csak a két nem különböző területeken használja az intuícióját. A nők például hagyományosan sok olyan szerepben mozognak, ahol a megérzés, az odafigyelés és a gondoskodás elengedhetetlen: az anyaság, a családi élet, a törődés és a szívből jövő figyelem mind olyan területek, ahol a női érzékenység természetesen előtérbe kerül. A társadalom részben ezeket a szerepeket osztja ránk, részben pedig mi magunk vállaljuk őket örömmel, mert ezekben otthonosan mozgunk. Amikor egy feleség jó érzékkel választja ki, milyen ruhát vegyen fel a férje, vagy amikor reggel a gyereke szeméből látja, hogy valami nincs rendben, és talán jobb lenne, ha aznap otthon maradna, az nem valami misztikus képesség, hanem a mindennapi odafigyelés része.

A férfiak esetében is ugyanúgy működik az intuíció, csak más helyzetekben és más formában jelenik meg. Ha egy férfi három éve műszakvezető egy gyárban, és fel kell vegyen két új munkást, már a járásukból, a mozdulataikból megérzi, hogy alkalmasak lesznek-e a munkára vagy sem. Vagy amikor a főnöke hirtelen utasítást küld, hogy állítsák le a termelést, mert valamilyen probléma adódott, ő mégis érzi, hogy itt valami nem stimmel. Nem tudja pontosan megmagyarázni, csak egyszerűen „tudja”, hogy a döntés mögött félreértés lehet. Inkább utánajár, mielőtt cselekszik. Ez is intuíció: belső tudásból fakadó ösztönös felismerés.

– A józan paraszti ész és a szerelem első látásra is intuíció, úgy olvastam tőled.

– Abszolút, csak az emberek nem úgy nevezik. Ha egy paraszt ember megérzi, hogy az állatai valami miatt veszélyben vannak, akkor tesz valami racionális lépést: bezárja a kaput, épít egy kerítést. De ha valakinek megjelenik egy angyal és azt mondja neki, hogy adja el mindenét, költözzön el Balira, akkor is a józan paraszti eszére hallgat, ami azt mondja, hogy ennek nincs itt az ideje. És a szerelem első látásra kapcsán pedig sokan mondják, hogy mindhiába a nagy szenvedély, ha annyi csalódás ért utána. De akkor sem lehet azt mondani, hogy csalt a megérzésed vagy rosszat súgott: anélkül a szerelem nélkül nem lennél az, aki ma vagy, nem véletlenül ismerkedtetek meg.

– Beszéltünk már nőkről, férfiakról, de az is izgalmas szelete a témának, hogy már gyerekkorban is vannak intuícióink.

– Persze, már a legkisebb babákban is ott van. Már az anyaméhben felszívnak rengeteg ingert, hangulatot, és ezekből épül fel az a belső tudás, amit később megérzésnek hívunk. Megérzik, mikor megy el az anyukájuk, felismerik, kihez tartoznak, sőt én ismerek olyan gyereket is, aki pontosan tudja, hogy mi a jó étel neki, milyen hiányt szenved a szervezete. Még csak két és fél éves, és abszolút érzi, hogy neki zöldségre van szüksége, emiatt rengeteget eszik ebből, úgy, hogy senki nem mondta neki. És az sem véletlen, miket rajzolnak a gyerekek. A kortárs művészet és egy négy-öt éves gyerek rajza között sok a kapcsolódás, mert a gyerek hozzáfér a tudatalattijához, onnan rajzol valamit. Egy ötven éves festő lehet, hogy húsz évet töltött el azzal, hogy ehhez a tudatalattihoz visszajusson.

– Az intuíció nemcsak lelki, hanem testi szinten is jelentkezhet. Milyen jelekre érdemes figyelnünk, amikor „megszólal” a testünk?

– A testünk nagyon szépen jelez, csak észre kell vennünk, be kell azonosítsuk. Ha folyik az orrunk, hányingerünk van, akkor talán nem csak annyit kell levonnunk ebből, hogy betegek vagyunk, hanem könnyen lehet, hogy a testünk akkor szabadul meg rossz gondolatoktól. Mert mi van akkor, ha a baj azt jelzi, hogy engedjem már el azokat az örökös szidalmakat, például a munkahelyen? Ne nyeljek tovább! És biztosan segít a gyógytorna és az úszás is a fájó vállaknak, nyaknak vagy épp a hátnak, de azon is el lehet gondolkodni, hogy milyen „terheket cipelek”, amit már rég le kellett volna tennem. Vagy ha fáj a fejem, azon a több alvás vagy a vízivás is segít, de arra is odafigyelhetek, hogy a testem jelzi: van ott egy probléma, amin túl sokat töröm az agyam.

– Meggyőződésed, hogy az intuíció fejleszthető, a könyveidben rengeteg gyakorlatot írtál ehhez. Mondanál kedvcsinálónak néhány ilyen könnyen kipróbálható, fejlesztő gyakorlatot?

– Az egyik legegyszerűbb gyakorlat, amit bárki, bármikor, bárhol meg tud csinálni, akár vonaton, futás közben, mosogatás alatt: gondolkodj el azon, hogyan hívod az intuíciót. Nevezhetjük ezt megsejtésnek, ráérzésnek, ösztönnek, rutinnak, vagy úgy is mondhatjuk, hogy valami van a levegőben, csiripelték a madarak, valami azt súgja. Amikor beazonosítottad, gondolkodj el azon, milyen élethelyzetekben működött ez nálad. Például akkor, amikor időben elvitted édesapádat az orvoshoz, beadtad a jelentkezésed egy munkahelyre, ami mindig is az álmod volt, most pedig felvettek, nem kértél a cukrászdában a kedvenc krémesedből, később pedig kiderült, hogy aki evett belőle, szalmonellás lett. Mindenki fel fog fedezni ilyeneket a saját életében, ezután pedig be lehet azonosítani, hogy melyik területeken működnek ezek. Innentől kezdve pedig nincs más dolgunk, mint hallgatni rájuk. De figyelem: az intuíció mindig egy támogató, szerető, pozitív hang, érzet, hogyha félelmet kelt, önbizalomhiányhoz vezet, valami szorongással, önbántással van kapcsolata, az nem az intuíció!

Egy másik gyakorlat: tudatosan figyeld magad döntési helyzetekben, lehet ez akármilyen egyszerű dolog is, például: biciklivel vagy busszal menjek ma munkába? Ha megérzésed azt súgja, menj busszal, lehet, hogy zuhogó eső lesz aznap. Ezeknek az apró döntéseknek nincs túl nagy súlya, mégis számít az, hogy inkább azt válasszuk, amihez kedvünk van. Azt mondja a tudomány, ha nem erőltetünk magunkra semmit, hanem azt választjuk, amihez valóban van kedvünk, akkor sokkal jobban működik az agyunk problémamegoldó képessége, sokkal stresszmentesebben cselekszünk.

– Feltételezem, hogy te magad is aktívan használod az intuíciódat a mindennapokban. Mit adott számodra az, hogy ennyit foglalkoztál ezzel a témával?

– Sokkal gyorsabban és hatékonyabban megoldok helyzeteket, problémákat. Sokkal több eredményt érek el minden téren, mint egy áltagember, egyszerűen azért, mert megengedő vagyok magammal. Amikor azt érzem, hogy csak erőltetettség lenne, nincs kedvem hozzá, a testem egyetlen porcikája sem kívánja, feloldozást adok magamnak, nem megyek bele. Mivel a legtöbbször azokat a dolgokat választom, amihez inkább kedvem van, ami inspirál, vonz, megszólít, ezért ezeken a területeken két-háromszor annyit dolgozom, mint az átlag, mert nem fáradok nagyon el, sőt ez tölt és lelkesít. Szóval nekem egyrészt hatékonyságot és lelkes tevékenységet adott, másrészt pedig egy őrült nagy biztonságot.