Mi fér bele egy kávéba? Kali Andrea színésznővel beszélgettünk

Kali Andreát minden bizonnyal sokan ismerik, hisz a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, sok előadásban, ugyanakkor a filmvásznon is találkozhatott vele a közönség. A tavaly nyáron bemutatott Túl közel című produkció viszont korántsem szokványos. Püsök Botond rendező több éven keresztül forgatta ezt a dokumentumfilmet, mégpedig Andrea és két gyereke közvetlen környezetében. Első látásra furcsa témaválasztás, viszont sajnálatos módon nyomos oka volt erre mind a rendezőnek, mind pedig Andreának, aki belement abba, hogy egy kamera kövesse végig az életüket.

A Túl közel azért jöhetett létre, mert Andreáék családjában olyasmi történt, aminek soha semmilyen körülmények között nem szabadna megtörténnie. És mégis megtörténik, sajnálatos módon gyakrabban, mint gondolnánk. Tíz évvel ezelőtt derült fény ugyanis arra, hogy Andrea élettársa többször is megerőszakolta az Andrea akkor még mindössze kilenc éves lányát, tette mindezt olyan körülmények között, hogy Andrea várandós volt közös gyerekükkel. Belegondolni is nehéz, hogy mit jelentett ez az érintettek számára, még úgy is, hogy esetükben működött valamilyen szinten az igazságszolgáltatás és segítséget is időben kaptak.

Sajnos, ki kell mondani, hogy Romániában a hasonló ügyek jelentős része egyáltalán nem rendeződik megnyugtatóan. Az utóbbi időben gyakorlatilag naponta lehet hallani hasonló esetekről, legyen szó családon belüli nemi erőszakról, vagy a pedofília és az ezzel összefüggésbe hozható szexuális zaklatás és hatalmi pozícióból való visszaélés különböző formáiról – legutóbbi hasonló esetről ITT írtunk –, de a szakemberek szerint még rengeteg tennivaló akad e téren, mivel a legtöbb esetben az áldozatok hallgatnak.

Kali Andrea viszont nem hallgatott és nem hallgat továbbra sem. Névvel és arccal vállalja a szereplést azért, hogy minél több hasonló helyzetben levő szülőnek és gyermeknek nyújtson támogatást, ugyanakkor a konkrét segítségnyújtás módozatairól is részletesen beszél a saját helyzetükből kiindulva. A következő beszélgetés erről szól. Figyelmeztetünk mindenkit, hogy tartalma felkavaró, viszont rendkívül fontos egy olyan társadalomban, ahol még nagyon sok esetben ezeket a dolgokat tabuként kezeljük, az áldozathibáztatás pedig továbbra is bevett szokás. Andrea mondandójának minden szavára érdemes alaposan odafigyelni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?