Megválasztották Magyarország Szépét

Katzenbach Andrea lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Cseh Jázmint és Horváth Alexandrát választotta a szakmai zsűri – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája vasárnap este az MTI-vel.

A Közönségdíjat Grósz Adél vette át, a Miss Charity alverseny győztese pedig Kiss Kamilla lett.

A győztes | Fotók: MTI

A zsűri szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző Katzenbach Andrea fejére került a korona, a 23 éves, kiskőrösi közgazdász, grafikus és webdesigner végzettségű győztes egy éven át viselheti a Magyarország Szépe címet, és képviselheti az országot a nemzetközi Miss World világdöntőn.

A Miss Charity alversenyt – amelyben a jelölteknek egy jótékonysági akciót kellett megvalósítani és megörökíteni, az egymás közti szavazása alapján – Kiss Kamilla nyerte, a nézők által legszebbnek ítélt Grósz Adélt Közönségdíjjal jutalmazták.

A hazai döntőt a Duna showműsorainak háziasszonya, Rókusfalvy Lili és a képernyőre műsorvezetőként visszatért Kárász Róbert vezette, a versenynek 2014 óta a közmédia ad otthont. A nagy múltú szépségverseny döntőjét látványos showműsor kísérte.

A győztes és az udvarhölgyek

A fitt tourban a legendás Aranycsapat újragondolt mezét viselte a 15 versenyző, a kreatív tourban pedig egy-egy magyar divattervező esküvő-ihlette ruhakölteményét. Az estélyi ruhás bevonuláson Richard Demeter, míg a nemzeti touron a Winona Couture erre az alkalomra készített, nemzeti motívumokkal díszített darabjait láthatták a nézők.

Extra produkcióként Csepregi Éva és Végvári Ádám Neoton Família-slágerválogatással tette még emlékezetesebbé az estét. A gálaműsor további különlegessége volt, hogy a finalisták vonulása alatt Péterffy Lili „Lelle” biztosította a zenét, a mikrofont dj pultra cserélve. A nemzeti tourra A Dal 2024 győztes produkcióját előadó László Evelinnek, a Petőfi Zenei Díj „Az év dala címmel” is elismert Legényesét dolgozta fel. A feltörekvő tehetség, LuvOli Kállay-Saunders Andrással a Young And In Love című dalt adta elő.

A döntősök

A világverseny szlogenje: „Szépség, céllal”, ezért a Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik legfontosabb missziója továbbra is az, hogy ráirányítsa a fókuszt a társadalmi felelősségvállalás fontosságára. A győztes egy éven át fontos feladatokat lát el: járja a világot, felhívva a figyelmet fontos emberi jogi és környezetvédelmi problémákra, és jószolgálati nagykövetként sokat tesz számos társadalmi ügy előremozdításáért. A hazai versenysorozatban elengedhetetlen volt, hogy a leendő szépségkirálynő szorgalmas, elhivatott, pozitív és nyitott személyiség legyen, és jól beszéljen angolul, hiszen a nemzetközi finálén is prezentálnia kell az általa kidolgozott jótékonysági projektet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?