Megtáncoltatják a sepsiszentgyörgyi időseket – Újraindul a Szenior Táncklub
Február 10-től újra megnyílik a jelentkezés a Szenior Táncklubba, amely a szépkorúak számára kínál rendszeres mozgást, jó hangulatú közösségi élményt és aktív kikapcsolódást. A program ingyenes, a foglalkozásokat tapasztalt táncpedagógusok vezetik, és nemcsak sepsiszentgyörgyi, hanem a teljes Sepsi Metropoliszövezetből várják az időseket.
Új jelentkezők előtt is nyitott a táncparkett
Zsigmond József, a Sepsi Metropoliszövezet igazgatója a Maszol érdeklődésére elmondta: idén a korábbi résztvevők mellett szeretnék megszólítani azokat is, akik eddig még nem jártak a táncklubba, most azonban szívesen csatlakoznának. A kezdeményezés célja, hogy minél több szépkorú számára tegye elérhetővé a rendszeres mozgás örömét és a közösséghez tartozás élményét.

Idén négy tánccsoportot indítanak, egyenként 40 résztvevővel, mondta Zsigmond József, aki szerint az a terv, hogy három csoportot a sepsiszentgyörgyi idősek számára, és egy csoportot a megyeszékhely vonzáskörzetébe tartozó 12 vidéki település szépkorú lakossága számára indítanak, így a jelentkezés a Sepsi Metropoliszövezet teljes területéről nyitott.
Heti több tánc, tapasztalt oktatókkal
A szervezők tájékoztatása szerint a foglalkozásokat Cseke Ágnes és Tüzes Csilla táncpedagógus vezeti minden kedden és szerdán, 11.00 és 12.00 órától, összesen négy csoportban. A táncórák helyszíne a sepsiszentgyörgyi Park vendéglő földszinti terme. A részvétel mindenki számára ingyenes. A jelentkezéseket a 0757–121366-os telefonszámon fogadják hétfőtől péntekig, 9.00 és 16.00 óra között.
Nemcsak mozgás, közösség is
Zsigmond József hangsúlyozta, hogy a sepsiszentgyörgyi Szenior Táncklub jóval több, mint mozgásprogram. Ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy a szépkorúak minél tovább éljenek jó egészségben, amihez nemcsak korszerű orvosi ellátásra, hanem támogató közösségi programokra is szükség van.

A Szenior tánc egyszerre segíti a testi frissesség megőrzését, a lelki jóllétet és az összetartozás élményét, kortól, nemtől és előképzettségtől függetlenül. Felidézte, hogy a Szenior Táncklubot az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezetei és a Sepsi Metropoliszövezet indította el tavaly márciusban. Azóta 63 táncórát tartottak, amelyeken hetente több mint 150 szépkorú vett részt. A pozitív visszajelzések és a folyamatos érdeklődés miatt idén is folytatják, és új jelentkezőket várnak.
CSAK SAJÁT