Itt a tavasz első meteorraja: tűzgömbökkel érkezhetnek a hullócsillagok

A Lyridák az egyik legrégebbi ismert meteorraj: a kínai csillagászok már időszámításunk előtt 687-ben megfigyelték őket, ám hivatalosan csak 1835-ben készült feljegyzés róluk. Az év első jelentős meteorrajának tekinthető, amely április 14–30. között aktív: a legtöbb meteor 21-én és 22-én, illetve az azt követő követő éjszakákon látható, írja a Natgeo alapján a sokszinuvidek.24.hu portál.

Fotó: Pexels | Miklós Péter

Óránként legfeljebb 7-8 hullócsillag érkezhet a rajnak nevet adó Lant (Lyra) csillagkép irányából. A radiáns ugyan egész éjszaka a horizont felett lesz, ám este igen alacsonyan, csupán az éjszaka második felében emelkedik magasabbra, ekkor lesz érdemes a meteorokat megtekinteni.

Az előrejelzések szerint a meteorraj csúcsa idején a holdfény erős lesz, 67 százalékos megvilágításával jelentősen rontja majd az élményt, ezért meglehet, óránként 4-5 meteort láthatnak majd az érdeklődők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Lyridák a C/1861 G1 (Thatcher) nevű üstökös törmelékéből jött létre, amelyet A. E. Thatcher csillagász fedezett fel még a 19. század második felében, nevét pedig onnan kapta, hogy radiánsa a Lant (Lyra) csillagképben van, azaz a meteorok csóvája a Lant csillagkép felé mutat. A Lyrida hullócsillagok közepes sebességűek, és előfordulhatnak köztük fényesebb tűzgömbök is.

Kapcsolódók

Kimaradt?