Idén elhunyt nevezetes személyiségek: Ferenc pápa, Giorgo Armani és Ion Iliescu is a listán
Ferenc pápa és Románia volt elnöke, Ion Iliescu is szerepel a 2025-ben elhunyt jeles személyiségek listáján, amelyet összeállított a Reuters. A névsorban szerepel Dick Cheney, Charlie Kirk, Giorgio Armani és Ozzy Osbourne is.
A Reuters idei évértékelő összeállításában több terület meghatározó személyiségeiről emlékezik meg, kiemelve az egyes ágazatokat ért jelentős veszteségeket.
Áprilisban hunyt el Ferenc pápa 88 éves korában. „Mennyi kárt okoznak az egyházban szolgáló nők és férfiak, amikor falakat emelnek” – mondta Ferenc pápa élete végén. „A merevség bűn, amely gyakran megfertőzi a klérust” – tette hozzá.

Az első latin-amerikai pápa szakított a pápaság számos külsőségével, enyhítette a katolikus egyház álláspontját a homoszexualitással kapcsolatban, és több nőt nevezett ki vezető pozíciókba, mint bármely elődje. A Vatikán szerint több mint 250 000 ember vett részt a pápa temetésén.

Giorgio Armani olasz divattervező 91 éves korában hunyt el szeptemberben. Armani az eleganciát az egyszerűséggel azonosította. Ez az elv vezetett a sikeres, letisztult öltönyök megalkotásához, és emelte névadó márkáját több milliárd dollár értékű divatbirodalommá. Végrendelete, amely az Armani-csoport jelentős részének eladására kötelezi az örökösöket, komoly felzúdulást okozott.
Eddie Jordan 76 évesen hunyt el. A karizmatikus ír vállalkozó csapata biztosította Michael Schumacher Forma–1-es bemutatkozását 1991-ben.
A 80 évesen elhunyt Frederick Smith 1973-ban 14 kis repülőgéppel alapította meg a FedEx globális futárcéget. Amikor 2022-ben lemondott vezérigazgatói posztjáról, a FedEx mintegy 700 repülőgépet és 86 000 járművet üzemeltetett.
Kilencvenegy éves korában hunyt el Jane Goodall brit főemlőskutató és környezetvédő. „Dr. Goodall etológusi felfedezései átalakították a tudományt, és a természet világa megóvásának és helyreállításának fáradhatatlan védelmezője volt” – közölte a nevét viselő intézet.
84 éves korában távozott Dick Cheney, aki az Egyesült Államok történetének egyik legbefolyásosabb alelnöke volt, és kulcsszerepet játszott a 2003-as iraki invázióban, méltatja a Reuters. A korábbi alelnök novemberben hunyt el.
A Charlie Kirk ellen elkövetett merénylet és az aktivista halálhíre bejárta a világot. A 31 éves szókimondó politikai aktivista és vitázó jelentős szerepet játszott Donald Trump fiatal szavazói bázisának kiépítésében. Szeptemberi meggyilkolása egy Trump-párti megtorló kampányt indított el, amely több mint 600 amerikait érintett.

96 éves korában távozott az élők sorából Jean-Marie Le Pen. A francia szélsőjobboldal fő pártjának egykori vezetője januárban hunyt el. 2015-ben lánya és utódja, Marine Le Pen kizárta őt a pártból, miután ismét kijelentette, hogy a náci gázkamrák „csupán részletkérdést” jelentenek a második világháború történetében. Halála után Marine Le Pen azt mondta: „soha nem fogja megbocsátani magának” ezt a döntést.
89 éves korában halt meg Robert Redford, Hollywood ikonikus férfi főszereplője, aki A nagy balhé (The Sting), a Távol Afrikától (Out of Africa) és Az elnök emberei (All the President’s Men) című filmekben játszott többek között. Az évente megrendezett Sundance Filmfesztivál alapítójaként a független filmek egyik befolyásos támogatója is volt. Szeptemberben hunyt el.
Diane Keaton – elhunyt 79 évesen – többek között Francis Ford Coppola A keresztapa filmjében a maffiavezér gyötrődő feleségét, valamint Woody Allen Annie Hall-jában a különc középnyugati nőt játszotta. Októberben hunyt el.
Gene Hackman 95 évesen távozott. A Francia kapcsolat és a Bosszúvágy című filmek sztárja mintegy 20 évvel ezelőtt vonult vissza a színészettől. Őt, feleségét, Betsy Arakawát, valamint egyik kutyájukat februárban holtan találták otthonukban. Hackman, aki súlyos Alzheimer-kórban szenvedett, szívbetegség és egyéb tényezők következtében hunyt el valószínűleg néhány nappal azután, hogy Arakawa, elsődleges gondozója, egy ritka egér által terjesztett vírus miatt meghalt – derült ki a boncolási eredményekből.
A 78 évesen elhunyt David Lynch író és rendező olyan emlékezetes filmeket készített, mint az Elefántember és a Sötétség útja (Mulholland Drive), valamint a Twin Peaks című sorozat, ami egy szürrealista gyilkossági rejtély. Januárban hunyt el.
Claudia Cardinale tunéziai származású olasz filmsztár 87 évesen halt meg. Federico Fellini 8½ és Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat című filmjeiben szerepelt többek között. Szeptemberben hunyt el.
Szintén 87 évesen távozott Terence Stamp, aki 1977-ben majdnem tantrikus szexoktató lett egy indiai ashramban, amikor értesült arról, hogy a Superman filmre jelölték. „A másnap éjszakai járattal indultam” – emlékezett vissza később. A filmben Zod tábornok, a főgonosz szerepe révén vált sztárrá. Augusztusban hunyt el.
Mario Vargas Llosa, a latin-amerikai irodalom kiemelkedő alakja, 89 évesen hunyt el. A perui író és egykori elnökjelölt 2010-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Áprilisban hunyt el.
76 éves korában távozott az élők sorából Ozzy Osbourne. „A sötétség hercege” az 1970-es években a Black Sabbath heavy metal együttes frontembere volt. Júliusi halála mély gyászt hozott Birminghambe, az angliai városba, ahol felnőtt.

71 éves korában hunyt el a híres pankrátor, Hulk Hogan. A fehérített szőke, mahagóni barnára sült óriás az 1980-as években a profi birkózás arca lett, és segített átalakítani a színlelt küzdősportot lepukkant látványosságból egy családbarát, milliárd dolláros szórakoztatóiparrá. Júliusban hunyt el.

Diogo Jota, a portugál labdarúgó 28 évesen hunyt el júliusban, amikor a Lamborghini, amiben utazott, letért az útról és lángra kapott. Néhány héttel korábban még a Liverpoolnal emelte magasba a Premier League-trófeát.

101 évesen hunyt el Tomiicsi Murajama, aki Japán miniszterelnökeként hivatalosan bocsánatot kért országa második világháborús tetteiért.
José Mujica 89 évesen távozott az elők közül, Uruguay elnökeként egy régi Volkswagen Bogarat vezetett, és egy kis virágfarmon élt. Progresszív reformjai világszerte ismertté tették, jóval Dél-Amerikán túl is.
Violeta Barrios de Chamorro Nicaragua első női elnöke volt, aki az évekig tartó véres polgárháború után a béke érdekében dolgozott. A korábbi elnök 95 évesen hunyt el.

Felkerült a listára a 95 éves korában elhunyt Ion Iliescu is. Románia elnökeként irányította az ország átmenetét a kommunizmusból, és megalapozta az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozást. Augusztusban halt meg.

Kapcsolódó
CSAK SAJÁT


