Herczegh Anitát, Áder János magyar köztársasági elnök feleségét lányuk, Orsolya nemrég megnyílt kolozsvári képzőművészeti kiállításán kérdeztük segítő munkájáról, a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket támogató Regőczi Alapítványról, és arról, hogy miért is olyan fontos a járvány idején mások támogatása.

Miért fontos ön számára a segítségnyújtás, az önkéntesség?

Szerintem nem csak nekem fontos, mindenki számára alapvető dolog. Én ezt hoztam otthonról, a szüleimtől is ezt láttam, és a környezetemben, barátaim között is nagyon sokan vannak, akik ilyen-olyan módon önkéntes munkát végeznek. Mindenki megtalálhatja a habitusához, lelkivilágához közel álló területeket, ahol hasznos tud lenni. Van olyan barátnőm, aki hospice-szolgálatot végez, Böjte Csaba ferences szerzetes gyerekotthonaiban is nagyon sok önkéntes ismerősöm van. A rászorulók támogatása hozzáad az életünkhöz, nem csak mi adunk másnak, de ezáltal gazdagodunk mi magunk is.

Miért tartotta fontosnak, hogy Magyarország határain kívül is segítsen a rászorulóknak?

Ezt édesapámtól örökölhettem, aki még életében létrehozott egy olyan alapítványt, amely kimondottan a határon túli magyarokat támogatta. Apám Felvidéken született, és fontos volt neki, hogy valamit visszaadjon a szülőföldjének. Én is már sok-sok évvel ezelőtt kapcsolatba kerültem Böjte Csaba testvérrel, voltam az otthonaiban, és keresztgyerekeink is vannak az otthonaiban, akiket támogatunk a férjemmel. Az egyik létesítménybe rendszeresen visszajárunk, mert szinte már barátságba kerültünk a vezetőkkel és a gyerekekkel. De a segítő munkám alapvetően Magyarországhoz kötődik, már csak azért is, mert nagyon nehéz ilyen távolságból rendszeressé tenni az erdélyi látogatásokat. 

Melyik a legfontosabb projektje most, melyikre fordítja a legtöbb figyelmet?

Mindig is a gyerekekhez kötődő feladatok találtak meg, de a pandémia kezdetén, közel egy évvel ezelőtt létrehoztuk a Regőczi Alapítványt, amelyik a koronavírus-járvány miatt árvává, félárvává vált gyerekek sorsát igyekszik segíteni, elsősorban anyagilag. De minden más olyan segítséget is szeretnénk nekik megadni, amit egy szülő megadhat a gyerekének: ha kell, pszichológust biztosítunk, ha kell, a nyaraláshoz járulunk hozzá, vagy a tanulási költségekhez, sportoláshoz adunk támogatást, addig, amíg önálló lábra tudnak állni.

Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül csak 18 éves korukig segítünk nekik, hanem azon túl is, hogyha továbbtanulnának. Sajnos nagyon sok gyermek lett árva vagy félárva Magyarországon a koronavírus miatt, úgyhogy sok a feladat.

Hány gyereken sikerült eddig segíteni?

Eddig 1200 körül van a hozzánk fordulók száma. A tavalyi év során inkább egy egyszeri, nagyobb pénzügyi segítséget adtunk a rászorultság mértékének függvényében, de ez évtől rendszeres havi segélyt fogunk megállapítani. Ezt a jövedelmi viszonyok részletes feltárása után tudjuk megtenni, azontúl viszont nem kell ezzel elszámolniuk, rájuk bízzuk, hogy hogyan, mire költik el az összeget. Ugyanakkor minden eszközt megragadunk, hogy ismertté tegyük az alapítványt: kapcsolatban vagyunk az önkormányzatokkal, szociális területen dolgozó munkatársakkal, valamint a nagy országos karitatív szervezetekkel is megállapodást kötöttünk, hogy segítjük egymás munkáját. Például, hogyha hozzájuk fordulnak, vagy ők tudomást szereznek ilyen családokról, akkor felhívják a figyelmüket az alapítvány munkájára, és segítenek abban, hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot.

Mivel motiválna másokat arra, hogy részt vegyenek ilyen akciókban? Gondolom, a többség a koronavírus-járvány miatt inkább távol marad a hasonló önkéntes munkáktól, inkább próbálnak elszigetelődni, így nehezebb lehet most önkénteseket találni.

Ez egyrészt igaz, másrészt viszont azt érzékeltem, hogy a Covid okozta problémák nagyon sok emberből azt váltották ki, hogy igenis segíteni szeretnének. Valamit tennem kell. Nem ülhetek tétlenül, és nézem azt, hogyan növekszik a kórházba kerültek száma. Szerintem nagyon elementáris erővel érzékelhető az országban, szinte minden réteg, minden csoport körében, hogy valamit tenni kell.

Nagyon sok megható történettel ismerkedtem meg az elmúlt egy évben. Aki igazán segíteni akar, az megtalálja a módját. Szinte minden településen van egy olyan kezdeményezés, amihez csatlakozni lehet, vagy ha még nincs, akkor létre lehet ezt hozni, és ha valaki egyszer elkezdi, akkor úgy beszippantja az önkéntes jószolgálati munka, hogy nem is akarja, és nem is tudja abbahagyni.