banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

Három a magyar igazság – Azahriah koncertsorozata minden várakozást fölülmúlt

Május utolsó hétvégéjén, három egymást követő nap is fellépett a Puskás Arénában napjaink egyik legnépszerűbb magyar előadója, Azahriah. Bár a koncertsorozatot megelőzően arról szóltak a hírek, hogy az emberek tömegesen adják el a megvásárolt jegyeiket, a show végül minden várakozást fölülmúlt.

Történelmet írt Baukó Attila, azaz Azahriah: ő lett az első magyar előadó, aki önálló koncertet adott a Puskás Arénában. Nem is egyet, hanem egyből hármat. Május utolsó hétvégéjén, pénteken, szombaton és vasárnap is óriási közönség előtt állt színpadra a mindössze 22 éves zenész, a show visszahangjai pedig egyöntetűen azt támsztják alá, hogy érdemes volt hónapokat várni rá.

Forrás: Azahriah Facebook-oldala

Azahriah legnagyobb slágerei lángcsóvák, lézerek, rúdtáncosok és még számtalan látványos showelem kíséretében hangzottak el. Minden híresztelésel ellentétben nem kezdték tömegesen eladni a jegyeiket azok a rajongók, akik kezdetben lecsaptak rá. Gyakorlatilag mindhárom nap teltház volt, ami a Puskás Aréna esetében közel 150 ezer embert jelent. „Az biztos, hogy mindenki, aki itt van, egy történelmi eseményt fog átélni” – mondta Azahriah az első koncert kezdetén. Ezzel pedig aligha lehet vitatkozni.

Azahriah kétségkívül a legtöbb embert megmozgató magyar előadó napjainkban, ezt pedig a tripla Puskás-koncert is megerősítette. A fiatal előadó egy saját világot teremtett, egyszerre tűnik annak a bizonyos “szomszédsrác” alkatnak, akivel a fiatalok azonosulni tudnak, de pont ilyen példásan hozza a komoly zenész, az üzletember és a celeb szerepeket is. A beszámolók szerint koncertsorozatának minden napján jó hangulat és egyedi atmoszféra uralkodott, aki pedig minderről lemaradt volna, június 22-én Csíkszeredában hallgathatja meg a fiatal tehetséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?