Először adott nagyinterjút Alec Baldwin a Rust forgatásán történt tragédia óta

Először adott nagyinterjút Alec Baldwin azóta, hogy a Rust forgatásán október végén egy kellékfegyverrel véletlenül megölte a film operatőrét, Halyna Hutchinst. A színész az ABC tévécsatornának, George Stephanopoulos riporternek beszélt a történtekről, éspedig meglepő őszinteséggel – írta meg a 24.hu.

„Több ezer interjút csináltam az ABC-nél az elmúlt húsz évben, de ez volt a legfelkavaróbb. Ahogy azt el lehet képzelni, össze van törve, de ezzel együtt nagyon őszinte volt. Minden kérdésre válaszolt, beszélt Halyna Hutchinsról, beszélt arról, amikor találkozott Halyna családjával. Részletekbe menően elmondta, mi történt aznap a forgatáson, és bevallom, az egy óra húsz perc alatt, amíg beszélgettünk, nem egyszer értek meglepetések” – mondta Stephanopoulos a beszélgetésről. Az interjú csütörtök este kerül adásba az ABC-n és a Hulun.

Halyna Hutchinst október 21-én érte halálos lövés egy kellékpisztolyból, amit Baldwin sütött el egy próba során. A nyomozás azóta kiderítette, hogy a fegyverbe valahogy éles lőszer került, de azt még nem tudják, hogyan. A fegyvert Dave Halls rendezőasszisztens adta Baldwin kezébe, akinek a fegyvermester, Hannah Gutierrez Reed adta át azzal, hogy a fegyvert már ellenőrizte és biztonságosnak találta. Ennek megfelelően Halls az átadáskor hangosan jelezte, hogy a fegyver „hideg”, azaz nincsen benne éles lőszer, és biztonságosan lehet használni.

(Nyitókép Forrása: quicktelecast.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?