Beszippantotta egy bálna a búvárt, aki csodával határos módon túlélte a kalandot

Egészen testközeli kalandban volt része egy tengeri élőlénnyel annak az amerikai búvárnak, aki csupán a szokásos napi merülését hajtotta végre. A férfit egy szerencsétlen véletlen folytán bekapta egy bálna, majd hosszú másodpercekig a szájában úszva kellett küzdenie az életben maradásért.

A homárokat halászó 56 esztendős Michael Packard a Massachusetts állembeli Provincetown közelében ereszkedett a vízbe 2021 júniusában. „Egy átlagos nap volt. Ahogy mindig, most is homárokért indultam. Két merülésen már túl voltam, amikor egy kis pihenő után harmadszor is lebuktam. Akkor azonban hirtelen óriási lökést éreztem, majd minden elsötétült körülöttem” – írta a Daily Star, miután a férfi egy interjú keretében felelevenítette hihetetlen történetét.

Mivel a búvárfelszerelését továbbra is viselte, tudott lélegezni, de az állat szájában ide-oda felcsapó hullámok és az örvénylő víz miatt a mozgását nem tudta kontrollálni, csak sodródott a sötétben. Packard kétségbeesésében már a halálra készült, feleségére és gyermekeire gondolt, amikor az állat a felszínre úszott és kiköpte őt.

A Packardot végül egy közelben úszó halászhajó legénysége mentette ki a vízből és szállította kórházba. A halász csodával határos módon szinte sértetlenül megúszta a kalandot, csak a térde ficamodott ki, úgy becsülte, hogy nagyjából 30–40 másodpercet tölthetett a bálna szájában.

Packard esetére szakértők is reagáltak, akik szerint egészen szokatlan, hogy egy bálna bekapjon egy embert. Véletlenül történhetett, az állat éppen planktonokat szívott magába, és legalább annyira meglepődhetett, mint a búvár.

Fotó forrása: Wikipedia

A szakértők arra is emlékeztettek, hogy bár a bálnák szája óriási, a torkuk valójában szűk, így a férfi nem kerülhetett volna lejjebb az állat gyomrába. Azt persze nem vitatták, hogy ettől még óriási veszélyben forgott az élete.

A hosszúszárnyú bálnák akár 15 méteresre is megnőhetnek, súlyuk elérheti a 36 tonnát; csak kevés maradt belőlük, populációjuk 60 ezer körülire tehető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?