FRISSÍTVE – Az édesanya autóbalesetben hunyt el, 3 hónapos és 2 éves kolozsvári gyerekek maradtak árván: minden segítségre szükség van!

FRISSÍTVE: Megborzongatta az erdélyi közösséget egy kolozsvári család tragédiája: háromhónapos és kétéves gyermek maradt árván, miután édesanyjuk tragikus autóbalesetben elhunyt. A Maros megyei Hármasfaluban történt szörnyűséget fokozta, hogy az autót a nagymama vezette, aki feltehetően elaludt a volánnál. A harmincéves családanya eltávozott, a nagymama kórházba került, a két kicsi pedig megúszta kisebb sérülésekkel, azonban lelkileg és anyagilag egyaránt a közösség megerősítésére szorulnak: a két gyerekkel egyedül maradt édesapa anyagi felajánlást is elfogad. Eddig elsődleges az anyatej pótlása volt, olyan édesanyák felajánlását várták, akik nem fogyasztanak tejterméket és szóját, mert a kicsi allergiás. Ez megoldódni látszik, most dadusra és pelenkapénzre gyűjtenek. FRISSÍTÉS: cikkünk megjelenését követően üzenetben jelezte a nagymama, hogy a hírekkel ellentétben lánya használta a biztonsági övet.

Közel egy hónapja az erdélyieket szörnyű tragédia híre rázta meg: a Hargita megyében töltött családi hétvégét kegyetlen szerencsétlenség követte, erről a román hírportálok sorra beszámoltak. Mint kiderült, kolozsvári otthonába indult vissza a család, az autót az 58 éves nagymama vezette, 30 éves lánya pedig a hátsó ülésen utazott két kisgyermekével. A kicsik a törvénynek megfelelően gyerekülésben utaztak, a hírek szerint édesanyjuk nem használta a biztonsági övet, így vélhetően ez okozta a visszafordíthatatlan szerencsétlenséget. Cikkünk megjelenését követően azonban a nagymama jelezte, a sajtóbeszámolókkal ellentétben lánya be volt kötve az autóban. 

Az 58 éves nagymama feltehetően elaludt a volánnál, elveszítette irányítását az autó fölött, ami egy hídfőnek ütközött. Lánya olyannyira megsebesült, hogy már a helyszínen életét veszítette. A gyerekek kisebb sérüléseket szereztek, nagymamájukkal együtt – aki intenzív osztályra került – őket is kórházba szállították, ám mostanra már fizikailag felépültek. Otthon vannak édesapjukkal, és a családra rászakadt a gyász és veszteség könyörtelensége, a kilátástalanság és tanácstalanság. Segítségre szorulnak.

Mivel a nagymama és az édesanya is aktív tagja volt az erdélyi női közösségeknek, a Kolozsvári Bababörze csoport és a Női vállalkozók Erdélyben csoport tagjai is összefogtak, hogy anyatejet gyűjtsenek a kisbabának, hiszen a helyzete sok szempontból nehezített. Egyfelől azért, mert születésétől kezdve allergiás, így olyan anyák felajánlására volt szükség, akik tejtermék- és szójamentesen táplálkoznak. Másfelől azért, mert alig kezdte felfedezni a világot, egyedül maradt, elveszítette a biztonságos kapcsolódását. Éppen ezért a család az anyagi és lelki támogatástól sem zárkózik el, hiszen a két kicsi gyermekkel egyedül maradt édesapának a családfenntartás mellett a gyermekek lelki sebeit és édesanyjuk hiányát is enyhítenie kell. 

A rászakadt gondok érzelmileg és anyagilak is terhelik, nehéz helytállnia, miközben feleségét gyászolja, és gyermekei sorsát egyengeti, a munkahelyére is be kell járnia, hogy a család folytathassa az életet. Mivel az anyatejpótlás egy ideig megoldódni látszik, most legfontosabb célkitűzésük egy segítség megtalálása, a dadus fizetése azonban jókora plusz költség, nem beszélve a gyermekek pelenkájáról. 

Ha teheted, segíts!

Cikkünk megjelenését követően üzenetben keresett meg bennünket a nagymama, aki jelezte, a hírekkel ellentétben lánya a tragédia napján is használta a biztonsági övet. Mint írta, „a lányom sose volt olyan felelőtlen, mindig mondta, ha indulni akartam, hogy várjak, mert még nem kötötte be magát. Sose indultunk el úgy, hogy ne legyen bekötve”.

Név: SZEKELY IOAN ANDREI
IBAN: RO75BTRLRONCRT0075791003
Valuta: RON
Swift: BTRLRO22

(Nyitókép: Illusztráció | Unsplash)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?