Csecsemőgyilkosság – az anya a fagyasztóban rejtette el a holttesteket

Letartóztatási parancsot adtak ki az ellen a nő ellen, akit két újszülött gyermeke meggyilkolásával vádolnak. Az anya, aki éveken át a fagyasztóban rejtegette a holttesteket, beismerte a tettét.

Fotó: Pixabay

A Dél-Koreában történt döbbenetes esetről a CNN számolt be. A harmincas éveiben járó nő egészen elképesztő indoklást adott a tettére. A helyi rendőrségnek azt mondta: a „gazdasági nehézségek miatt” követte el a gyilkosságokat, mert nem tudott volna gondoskodni további gyermekről, mivel akkor már volt három – egy 12, egy 10 és egy 8 éves – gyermeke.

Úgy tudni, hogy az első gyilkosságot még 2018-ban követte el, majd ötödik gyermekét 2019-ben ölte meg. A csecsemők mindössze egy naposak voltak amikor megfojtotta őket, a holttesteket pedig mindezen idő alatt otthonában, a fagyasztóban rejtette el.

A nő férje azt állította, hogy nem volt tudomása felesége tettéről. A nő azt mondta neki, hogy a két gyermeket elvette.

Az esetre májusban derült fény, amikor is a hatóságok rájöttek, hogy a kórházban bejegyzett szülés után a csecsemők nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban. Az illetékesek értesítették a városházát, amelyik – miután az anya elutasította a helyszíni ellenőrzést – nyomozást kért az ügyben a rendőrségtől. A nyomozóhatóság június 21-én tartott házkutatást a gyanúsított otthonában, aki ez alatt beismerte a tettét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?