Abszurd megoldás: négy birkát írattak be egy franciaországi iskolába

A tanulóhiány miatt veszélybe került egy osztály egy franciaországi iskolában. Hogy ne szüntessék be az oktatást, a szülők egy csoportja kreatív, ám annál abszurdabb megoldáshoz folyamodott: négy birkát írattak be az intézménybe, hogy elérjék a minimum létszámot – írja a République de Pyrénées.

Szülők egy csoportja kreatív megoldást talált ki, hogy megmentsék gyermekeik osztályát, amelyet a tanulóhiány miatt megszüntetéssel fenyegettek. Négy birkát írattak be az iskolába, a kereszt– és vezetéknevükkel, valamint születési dátumukkal, hogy elérjék a törvényes minimum létszámot.

Illusztráció: Pexels

A francia oktatási minisztérium szerint a két iskola összevonásából létrejött öt osztály számára 98 tanuló szükséges a következő tanév biztosításához. A létszám nem teljesítése az öt osztály egyikének bezárásához vezetett volna. Sem a polgármester, sem a szülők nem értettek egyet a rendelettel, kezdetben tiltakoztak, ám ez semmilyen hatást nem váltott ki. Úgy döntöttek, az abszurd döntésre abszurd válasszal reagálnak, ezért a 2024–2025-ös tanévre négy birkát írattak be az iskolába, így elérve a kért 98 főt. A kezdeményezés szervezői még nevet is adtak a juhoknak: Marguerite Duprés, Valériane Deschamps, Phil Tondus és John Deere. Az állatokat az iskolaudvarra vezették, és egy táblát is kitettek, amelyen az állt, hogy „Üdvözöljük négy új tagunkat”.

Az állatok kiválasztása nem volt véletlen. „A mi gyerekeink nem birkák, akiket meg kell számolni" – magyarázta a szülői bizottság elnöke, majd biztosította az állatvédőket, hogy a helyi tenyésztőktől kölcsönkapott négy juh azóta visszatért a tanyára.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?