A párterapeuta szerint ez a 3 leggyakoribb válóok

Tess Brigham pszichiáter, kapcsolati tanácsadó szerint a házasságok megromlása három fő tényezőre vezethető vissza: az össze nem illőség, a hűtlenség és a kibékíthetetlen ellentétek vezethetnek váláshoz, írja a divany.hu portál.

Össze nem illőség

A szakember szerint a válások leggyakoribb oka a felek közötti világnézeti, szokásbeli és egyéb, hosszú távon nem összeegyeztethető különbségekből fakad. Ezek azok a berögzült nézetek, amelyeken hiába próbál valaki kényszerből vagy saját elhatározásából változtatni, kevése az esély arra, hogy sikerrel járjon. Ha pedig a társa nem osztozik a nézetén, sőt esetleg épp ellenkező véleményen van, egy idő után igencsak megromolhat a viszony kettejük között.

Fotó: Pexels

Leggyakrabban a politikai és vallási különbségek okozzák a gondot, de a mindennapi életet, például a pénzköltést illetően is lehetnek radikális szemléletbeli eltérések: nehéz összeegyeztetni, ha az egyik fél két kézzel szórja a pénzt, míg a másik mindig csak spórolni akar. Szintén alapvető ellentétet jelent, ha a társak más módon tekintenek a szerelemmel, szexualitással kapcsolatos dolgokra.

Hűtlenség

A házastársi hűtlenség gyakran szerepel válóokként a válóperekben. A félrelépés ugyanis lerombolja a felek közötti bizalmat, amit nagyon nehéz, gyakran lehetetlen visszaépíteni. A megcsalás mindkét fél számára azt jelzi, hogy valami nagyon, talán véglegesen elromlott.

Kibékíthetetlen ellentétek

A harmadik ok a kapcsolat jövőjét, a közös célokat illető radikális nézetkülönbségeket takarja, amelyek hosszú távon lehetetlenné teszik a közös tervezést, és lerombolják a felek által elképzelt jövőképet. Ezek az ellentétek a házasság bármelyik szakaszában felbukkanhatnak: gyakori például, hogy a társak a gyereknevelés körüli kérdéseken vesznek össze, később pedig – amikor a gyerekek kirepültek a családi fészekből – nem tudják eldönteni, hogyan folytassák életüket magukra maradva, kettesben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?