A kínai külügyminiszter szerint Washington lejárató kampányt folytat Kína ellen

Hazugságokat terjeszt és lejárató kampányt folytat Kína ellen az Egyesült Államok kormánya – jelentette ki a kínai külügyminiszter szombaton az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Vang Ji hangsúlyozta: a washingtoni vezetés magatartása mögött az áll, hogy „Amerikában nem hajlandóak elismerni, hogy sikeres lehet egy szocialista ország", és ellenzik Kína gyors felemelkedését és „megfiatalodását".

Ez „igazságtalanság", mert megfosztja Kínát és a kínai embereket a boldogulás jogától. Az ázsiai országnak és lakóinak joguk van a „jobb élethez", a fejlődés pedig feltartóztathatatlan. Kína az ötezer éves kultúrájának bölcsességére és „az erős szocialista rendszerre", a 90 milliós tagságú kommunista pártra és a keményen dolgozó emberek munkájára építve minden akadályt leküzd és „újjászületik" – mondta a pekingi diplomácia vezetője. Aláhúzta: az Egyesült Államok „szuperhatalom", ezért igen fontos lenne, hogy „ne veszítse el a józan eszét" és ne játssza el a nemzetközi közösség bizalmát.

Kifejtette: Kína újbóli megerősödése azt is jelenti, hogy a nemzetközi porondon megjelenik egy hatalom, amely a békében és a stabilitásban érdekelt, ezt a fejleményt pedig üdvözölnie kellene a nemzetközi közösségnek. Kiemelte, hogy Kína az Európai Unió egységének és erejének növekedését is támogatja, és jóval több közös ügy köti össze vele, mint amennyi vitájuk van.

Kína és az Európai Unió egyaránt a multilateralizmus – a nemzetközi ügyek többoldalú és kölcsönös engedményeken alapuló megállapodásokon nyugvó intézési módjának – híve, és elítéli az unilateralizmust, mindketten a szabadkereskedelem hívei és elítélik a protekcionizmust, és mindketten a többpólusú világrend támogatói, és „több demokráciát" óhajtanak a nemzetközi kapcsolatokban – mondta Vang Ji.

Arról is szólt, hogy sikeres a koronavírus elleni küzdelem, ezt jelzi, hogy a fertőzések csupán egy százaléka jelentkezett az ország határain kívül. Aláhúzta, hogy a vírus csak átmenetileg veti vissza hazája fejlődését. Egyben köszönetet mondott a nemzetközi közösségnek a járvány megfékezéséhez nyújtott támogatásért.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?