A Mount Everest hegymászóinak ezentúl gondoskodniuk kell ürülékük eltávolításáról

A nepáli hatóságok elrendelték, hogy a Mount Everest hegymászóinak ezentúl le kell hozniuk saját ürüléküket az alaptáborba, nem hagyhatják fent a hegyen – közölte pénteken Mingma Csiri serpa, a Pasang Lhamuról elnevezett, illetékes falusi közösség szóvivője.

Mint mondta, a tavasszal kezdődő idei főszezonban minden hegymászónak kötelező lesz megfelelő zsákot használnia a vécézéshez a hegyen, írja az MTI.

Hangsúlyozta, hogy az új rendszabállyal a természeti táj súlyos beszennyezését próbálják megelőzni. Másrészt ismételten felmerültek olyan aggályok, hogy a hegymászók szervezetébe közvetetten emberi ürülék kerülhet, amikor havat melegítenek ivóvíznek.

Fotó: Unsplash

Az új rendszabály végrehajtásához a közösség egy ideiglenes irodát akar nyitni az Everest alaptáborában, ahol egyébként vannak vécék.

Himlal Gautam helyi tisztségviselő, aki már saját maga is megmászta a csúcsot, elmondta, hogy a szabadban hagyott emberi ürülék mára nagy problémává vált.

Emellett többtonnányi hulladék – tönkrement sátrak, ruhák, csomagolóanyagok, vízforralók, italos és oxigénpalackok, sörösdobozok – van szétszórva a világ legmagasabb hegyén. A 8849 méter magas – tibetiül Csomolungmának nevezett – hegy kétes hírnevet szerzett mint a világ legmagasabban fekvő szemétdombja.

A szegény himalájai állam hatóságai már régóta igyekeznek úrrá lenni a problémán, szemétszedő akciókkal. Néhány expedíciószervező cég már hosszabb ideje használ – önkéntes alapon – ürülékzsákot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?