Így lesz hatékony a takarítás

Mindenki szereti a tiszta és rendezett otthont, ennek azonban ára van: órákig tartó, fárasztó takarítás. Hogy ezt elkerüljük érdemes kipróbálni néhány tippet és trükköt, hátha megkönnyítik munkánkat. Mivel a takarítócégeknél fontos a hatékony és gyors takarítás, az Elle Decor Lisa Romerot, az egyik takarítószolgálat igazgatóját faggatta ki. Kiderült, az emberek többsége rosszul takarít és 4 óra alatt akár egy egész házat tisztára lehet varázsolni.

A legnagyobb hiba, amit az emberek általában elkövetnek takarításkor, hogy helyiségenként haladnak, egy-egy szobában órákig foglalatoskodnak, így eltelik az idő, a lakás többi részéig pedig már nem jutnak el. „Megtisztíthatja a konyháját négy óra alatt vagy kitakarítja az egész házat négy órán belül?” – teszi fel a kérdést Lisa Romero.

A szakértő szerint a szobánkénti suvickolás helyett, haladjunk inkább feladatonként. Tehát ugyanazt a teendőt mindenhol elvégezzük, ha a port töröljük akkor egymás után a szobák mindegyikében letöröljük a port, és csak azután térünk rá a következő feladatra. Érdemes a feladatokkal mindig fentről lefelé, balról jobbra haladni, így semmi nem marad ki a takarításból.

Portalanítás

Por mindenhol található, ezért jó a portalanítással kezdeni a takarítást. Kezdjük a bútorok tetejével, hogy lefelé haladva az összes lehulló porcicát összeszedhessük. Töröljük le a polcokat, képkereteket, elektronikai eszközöket. Ha néhány felületen ujjlenyomatok látszódnak, egy meleg vízzel benedvesített, mikroszálas törlőkendővel törölje át.

Párnák, takarók

A párnákat rázzuk fel és a takarókkal együtt tegyük ki szellőzni. A kanapét és a matracokat gőzfelmosóval tisztítsuk ki.

Ablakok, tükrök

Töröljük át a lakás összes ablakát és tükrét. Ha egy nedves és egy száraz mikroszálas törlőkendőt használunk nem lesz csíkos az üveg.

Felületek tisztítása

Ha mindez megvan, töröljük át és szükség esetén fertőtlenítsük házunk minden olyan felületét, amelyet kézzel érinthetünk, például a bútordarabokat, kilincseket, kapcsolókat, elektronikai kütyüket stb.

Konyha és fürdőszoba

A konyha és a fürdő felületeit érdemes befújni tisztítószerrel, majd hagyni, hogy a szer kifejtse hatását. Kis idő elteltével töröljük le a befújt felületeket egy mikroszálas törlőkendővel és készen is van.

Felmosás

Egy gyors söprés után mossunk fel mindenhol. Ha megszáradt a padló, a biztonság kedvéért még gyorsan porszívózhatunk egyet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?