Itt nézheti meg, hány embert ölne meg egy nukleáris támadás a városában

A nukleáris fegyverkezéssel és klímaváltozással foglalkozó Outrider honlapján próbálhatjuk ki, hogy milyen hatása volna egy nukleáris támadásnak a városunkban.

Erre a linkre kattintva csupán be kell írnunk a városunkat, majd végignézni, ahogy virtuálisan ledobják rá a bombát. Négy különböző szintet vizsgálhatunk meg. Az első körben maga a bomba pusztít, amely a Napnál tízezerszer forróbb. A detonáció utáni első másodperc első milliomodik részében hatalmas mennyiségű röntgensugarat, fényt és hőséget bocsát ki a bomba.

A második körben a sugárzás pusztítana. Röviddel a detonáció után gama-sugarak és neutronok lepik be a helyet, amelyek a sejtek szintjén károsítják az emberi testet. Ennek hatására 50 és 90 százalékos lenne a fájdalmas halálok aránya néhány órán vagy héten belül.

A harmadik körben a lökéshullám pusztítana, miután a bomba gyors terjedése a környező levegőt visszaszorítaná. Ezzel a legtöbb épületet el lehet pusztítani, kivéve a megerősítetteket. Szinte mindenki, aki itt tartózkodik, megsérülne vagy meghalna az összedőlő épületek és a széltől felkapott törmelékek miatt, még ha a teste ki is bírná a lökéshullámot.

Negyedik körben a hőséget pusztítana. Aki ezen a 126 négyzetkilométeres körön belül van, az halálos, harmadfokú égési sérüléseket szerezne. A körön kívül is sokan első- és másodfokú égési sérülésekkel kellene szembesüljenek.

A térképen Kolozsvárt szemelve ki azt az eredményt kaptuk, hogy a településen és környékén 82811 halálos áldozata lenne egy ilyen támadásnak és 93445 sérültje. Ez a legnagyobb bombatípusra érvényes a kipróbálhatók közül és a felszínen történt robbanás esetén, de több lehetőség is kiválasztható a honlapon: ha a levegőben robbanna fel a W-87, akkor már 113961 halálos áldozat ésa 117431 sérült volna a városban és környékén.

Kapcsolódók

Kimaradt?