Készítsen cuki szendvicset gyerekének

A szendvics az egyik legegyszerűbb étel, elég csak két szelet kenyér közé halmozni a finomságokat és már fogyaszthatjuk is. Szülőként bizonyára sok szendvicset készítettünk már reggelire, tízóraira, uzsonnára vagy akár vacsorára. Ha viszont már egy kicsit unjuk, vigyünk bele egy kis kreativitást. Nekünk nem lesz unalmas az elkészítése, a gyerekek pedig szívesebben fogyasztják majd.

A kreatív szendvicsek segítenek abban is, hogy gyermekünk szívesebben fogyassza a zöldségeket. Örülni fognak a tányérról visszaköszönő borzas arcnak, halnak vagy éppen pillangónak.

Angry Birds

A népszerű játék madarai a tányérról hamar a gyerekek gyomrába repülnek majd. A kenyérből pogácsaszaggatóval vagy egy nagyobb pohárral szúrjunk ki két-két kört, majd az egyikből vágjunk ki egy félholdnyi darabot. Ez után kenjük meg az egyik szelet kenyeret, helyezzünk rá egy nagy szelet felvágottat és tegyük rá a két kivágott kenyérszeletet. Jöhet a díszités. A madár lába két koktélparadicsomból készül, a csőre egy félbevágott sárgarépa-karika lesz, a szeme két-két sajtkarika, amire nyomjunk egy-egy gulyáskrémpöttyöt, a szemöldöke pedig két kenyérdarabka legyen. A szendvicset helyezzük salátából készült fészekbe és készen is van.

Halacska

Egy szendvicset már azzal is feldobhatunk, ha a felvágottat másképpen rendezzük el a kenyéren. A képen látható módon helyezzünk két nagyobb szelet felvágottat a kenyérre. A hal pikkelyei koktélparadicsom-szeletekből lesznek, a szeme egy karika uborkából, a szája pedig kaliforniai paprikából. Egy apró darab paprikát tegyünk még a halacska szemére, egy félbevágott uborkaszelet pedig a hal farka legyen. Egy kimagozott olívabogyót szeleteljünk fel és rendezzük el a tányéron, mintha buborékok lennének. Szórhatunk még kukoricát is a szendvicsünk köré, de már önmagában is jól mutat majd a tányéron.

Pillangó

Egyszerű elkészíteni, mégis nagyon látványos. Egy szelet kenyeret kenjünk meg vajkrémmel és helyezzünk rá két félbevágott felvágottat, ezekre pedig egy-egy karika főtt tojást. A felvágottat és a tojást díszítsük gulyáskrémpöttyökkel. A pillangó feje egy szelet főtt tojás, amire apró paprika darabok kerülnek szemként. A csápok pedig uborkából és sajt darabokból állnak.

Borzas fej

Reggelinél előfordulhat, hogy csemeténk még kissé borzas. Pont úgy, ahogyan a tányérjáról visszaköszönő arc is. A szendvicshez kenjünk meg egy szelet kenyeret pástétommal, egy-egy karika uborka és olivabogyó legyen a szeme, egy kis darab avokádó az orra, és egy szelet paprika a szája. Hogy még egészségesebb legyen, csírákat rendezgessünk el a tányéron, mintha összekócolt haj lenne.

Fogas arc

Pirítsunk meg két szelet szendvicskenyeret és átlósan vágjuk ketté. A kenyereket kenjünk meg, helyezzünk közéjük egy-egy szelet szalámit és pár darab sajtot a képen látható módon. A szendvicsek tetejére tegyünk egy-egy szelet uborkát és olívabogyót és készen is van.

Kapcsolódók

Kimaradt?