Hat érv, hogy kezdjen el futni

Ahogy a séta, úgy a futás is egyike az egyszerű és költséghatékony sportoknak.

A jó idő beköszöntével amúgy is vágyunk a szabadba, kössük ezt össze a mozgással. Szerezzünk be egy futócipőt, hogy elkerüljük a sérüléseket, vegyünk egy nagy lendületet és vágjunk bele. Összegyűjtöttünk hat érvet, ami még inkább ösztönözni fogja.

Boldoggá tesz

A futás után érzett euforikus érzés nemcsak mendemonda, tudományosan bizonyított tény. Kutatások során kiderült, hogy már fél óra séta a futógépen is javíthatja a hangulatunkat, emellett a futásnak olyan neurokémiai hatása van, mint a kábítószernek.

Segít legyőzni a depressziót

Természetesen nem helyettesítheti a szakképzett pszichológus segítségét, de egy 2013-ban publikált tanulmány igazolta, a fizikai mozgás hatékony alternatíva a depresszió kezelésére.

Fejleszti a memóriát

Nem emlékszik arra, mit ebédelt tegnap? A futás ezen is segíthet, mivel növeli az agynak azt a területét, amely a tanulásért és a memóriáért felelős. Tehát nemcsak testi, de szellemi fittsége miatt is érdemes futócipőt ragadni.

Hozzájárul a szív egészségéhez

Számos felmérés bizonyította, a futás jó hatással van a szívünkre. Az egyik kutatásban maratoni futókat vizsgáltak, amelyből kiderült, hogy a futás miatt kisebb a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata.

Csökkenti a rák kialakulásának kockázatát

A futásnak köszönhetően kisebb a bél-, a prosztata-, a tüdő-, és a mellrák kialakulásának kockázata.

Növeli az élettartamot

Ha hosszú, egészséges életet szeretnénk élni, nemcsak az étkezésünkre, de a megfelelő mozgásra is oda kell figyelnünk. Egy felmérés kimutatta, napjainkban kétszer többen halnak meg a mozgás hiánya miatt, mint elhízás következtében.

Ha mindez nem lenne elég, jó hír, hogy nem kell félmaratonokat futni. Tudósok kimutatták, már heti 50 perc futás is segít megvédeni a szervezetet az agyvérzés, a cukorbetegség, magas vérnyomás és koleszterin, asztma kialakulásától.

Kapcsolódók

Kimaradt?