Memóriateszt segíthet megjósolni az Alzheimer-kórt

A University College London kutatói 35 önkéntest toboroztak, közülük 21-nek volt egy génmutáció miatt nagyobb esélye arra, hogy Alzheimer-kór alakuljon ki nála.

A résztvevőknek tárgyak listáját, egy diagram részleteit és egy történet elemeit kellett megjegyeznie. Ezt követően harminc perccel, majd hét nappal később is fel kellett idézniük, mire emlékeznek. A kutatás során kiderült, hogy azok a résztvevők, akiknek génmutációja volt, tehát hét éven belül nagy valószínűséggel kialakulhatott náluk az Alzheimer, a félórás tesztet még meg tudták oldani, de a hét nappal későbbit már nem.

"Az Alzheimerrel kapcsolatos memóriaproblémákat sokkal korábban ki lehet szűrni ezzel a teszttel, mint bármelyik korábban alkalmazott kognitív teszttel" – mondta el a kutatócsoport tagja Phil Weston, az egyetem tudósa.

Az Alzheimer-kór visszafordíthatatlan, progresszív agyi rendellenesség, amely lassan felemészti a memóriát, a gondolkodási képességet, és végül azt is, hogy a páciens képes legyen önállóan a legegyszerűbb hétköznapi feladatok megoldására.

A kutatásról szóló tanulmányt a The Lancet Neurology folyóirat legfrissebb számában közölték.

Kapcsolódók

Kimaradt?