Tavaly másfél milliárd okostelefont adtak el

Az IDC közzétette saját felmérésének adatait, amelyből a globális, valamint a kínai verseny részletei is kiderülnek.

A piackutató cég számai szerint az Apple nyerte az utolsó naptári negyedévet, amely számukra azonban az első pénzügyi időszak. Eszerint az almás cég három hónap alatt 78,3 millió okostelefont szállított le, míg a Samsung 77,5 milliónál állt meg, tőlük lemaradva pedig a Huawei, az Oppo, valamint a Vivo zárták az ötösfogatot.

Éves szinten még mindig a Samsung vezet, hiszen a dél-koreai rivális 311,4 millió készüléken adott túl, az Apple ehhez képest 215,4 milliót értékesített.

Itt is megfigyelhető azonban a kínai versenyzők zárkózása, hiszen a harmadik Huawei már csaknem 140 milliót, a negyedik Oppo majdnem 100 milliót, a Vivo pedig 77 milliót adott el.

Világszerte 2016-ban összesen 1,47 milliárd okostelefon talált gazdára, ami még mindig növekedést jelent az előző évi eredményhez képest.

Kínában a hazaiak nyernek

Kínában a teljes piac csaknem felét a hazainak számító gyártók vitték el, hiszen nemcsak az ünnepi időszakban, de a teljes évre vonatkozóan is jól látható volt az előrenyomulás. Az első helyen immár az Oppo végzett, ők 78,4 millió készüléket adtak itt el, míg a második Huawei 76,6 millión, a harmadik Vivo pedig 69,2 millión adott túl.

Jellemző, hogy az Apple a maga 44,9 milliós eredményével csak a negyedik lett, a listát záró ötödik Xiaomi pedig 41,5 milliót értékesített, ami egyértelmű csalódás számukra – írja az sg.hu.

Kapcsolódók

Kimaradt?