Sci-fibe illő: hologramdobozt fejlesztett ki egy székelyföldi cég

Tudományos-fantasztikus filmbe illő látványt nyújt a reklámiparban külföldön is újdonságnak számító hologramdoboz. Egy kis csíkszeredai reklámügynökség első látásra beleszeretett, de mivel költséges eszközről van szó, maguk fejlesztettek ki egyet. A Simple Pixel munkatársaival a hologramdobozról és a vállalkozásukról beszélgettünk el.

Elkészítettetek egy hologramdobozt, ami önmagában a sci-fi filmekre emlékeztet. Mit tud ez az eszköz, honnan származik az ötlete?

A hologram kérdése már elég régóta érdekelt minket. Először külföldön láttunk ilyent egy kiállításon, és nagyon érdekesnek találtuk ezt a fajta reklámozási lehetőséget, így kezdtünk utánanézni komolyabban. Ekkor jöttünk rá, hogy külföldön is csak a nagy márkanevek élnek ezzel a lehetőséggel. Nem értettük, hogy miért, de hamar kiderült, hogy ez egy eléggé költséges eszköz, több ezer dollár az ára. Ekkor kezdtünk komolyabban gondolkodni azon, hogyan lehet ezt olcsobban elkészíteni, ugyanolyan jo minőségben. Persze, ez nem sikerült rögtön, jó néhány sikertelen próbálkozáson vagyunk túl. Arról, hogy hogyan készült, annyit tudunk elárulni, hogy sok türelemmel és álmatlan éjszakával.

Mennyibe kerül ez az eszköz?

Árat azért nem tudunk mondani, mert még mi sem tudjuk, hogy mennyire piacképes a hologramdoboz. Egyelőre abban a fázisban vagyunk, hogy a barátainknak és ismerőseinknek elküldtük, megnézzük, hogy mi a reakció, és egyáltalán érdekel-e valakit, vagy értik-e egyáltalán. Eddig úgy tűnik, hogy tetszik az embereknek. Eladásban és bérbeadásban is gondolkodunk, ha lesz rá érdeklődő.

Mire használható fel a doboz?

A felhasználása nagyon széles skálán mozog, a legkisebbtől a legnagyobb termékekig, legyen szó sörről, dezodorról, autóról, épületmakettről akár. A működése egyszerű: behelyezzük az adott tárgyat a dobozba, és a tárgy köré tervezzük az animációt, ahogy a felvételen is látszik. Ez egyébként tárgy nélkül is működik, mert 3D-ben le tudunk modellezni egy házat, és arra építeni az animációt. A doboz mérete is változtatható, kirakatokban, üzletekben, kiállításokon, standokon használható. Lehet polcrendszerrel kérni, ami azt jelenti, hogy a doboz szemmagasságba kerül, és lent az adott termék, amit a doboz bemutat.

Kikből áll a Simple Pixel, és mi a tervetek vele?

Az ügynökésgnél hárman dolgozunk: Tankó Titanilla még egyetemistaként, és a két tulajdonos, Gergely Attila, Bács Botond – mi mindketten reklámgrafika szakon végeztünk. A reklámügynökségünk közel egy éve alakult, Csíkszeredában. Már megjártuk külföldöt, és mindenképp itthon akarunk érvényesülni, de azt el kell mondani, hogy ennek megvan a maga nehézsége.

A Facebookon azt írjátok a Simple Pixelről, hogy új és ismeretlen dolgokat próbáltok beépíteni az emberek tudatába. Ez miben áll?

Mi elsősorban tervezéssel foglalkozunk, például katalógusokat, logókat, arculattervezést, honlapokat készítünk. Facebook-kezelést is vállalunk, tehát személyre szabott dizájnt készítünk cégeknek, bejegyzéseket írunk stb.

Inkább a minőséget részesítjük előnyben, mint a mennyiséget. Próbálunk a versenytársainktól különbözni, és ezért akarunk valami újat behozni a piacra, mint például a holodoboz. De persze nem ez az egyetlen új dolog, amin gondolkodunk, sok más ötletünk van a jövőre nézve – ezek most titokban maradnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?