Itt a NASA első közelképe a Jupiterről

Megjött a NASA felderítő szondájának első közelképe a Jupiterről.

A Juno, amely összesen 36-szor kerüli meg az óriásbolygót 2018 végéig tartó küldetése során, most tette meg az első, és egyben legszorosabb körét, miután öt év után pályára állt a Jupiter körül.

A NASA által nyilvánosságra hozott fényképet 700 ezer kilométeres távolságból készítette az űrszonda. A további fotók feldolgozása még napokba telhet, de borítékolható, hogy megéri várakozni: a Juno szombaton 4200 kilométerre közelítette meg a Jupitert, miközben 208 ezer kilométeres óránkénti sebességgel süvöltött el a gázbolygó mellett.

Ezzel a Juno rekordot állított fel, mint a Jupiterhez legközelebb járó űreszköz – írja a nol.hu.

Kapcsolódók

Kimaradt?