Sokan nem tudnak búcsút venni a Windows XP-től

Októberben lesz 15 éve, hogy megjelent a Windows XP, és annak ellenére, hogy ennyi idő már valóságos emberöltő a számítástechnikában, az operációs rendszer csak nem akar eltűnni a színről, és még mindig egyike a legkedveltebb rendszereknek.

2014. április 8-án ugyan levette a kezét róla „szülőatyja”, azaz megszüntette a támogatását, azonban a felhasználókat ez nem ijesztette meg, és sokan az ajánlások ellenére sem frissítettek.

Egy évvel ezelőtt az XP az asztali számítógépek 14,65 százalékán futott, és júliusban, amikor a Windows 10 hivatalosan is bemutatkozott, 11,72 százalékra csökkent a részesedése. Idén májusban már csak 10,09 százalékos volt az elterjedtsége, és most úgy tűnik, a csökkenést nem lehet visszafordítani – írja a HVG.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?