Okosabb lett a Facebook szövegértelmezője

Bejelentette új szövegelemző motorját a Facebook, ami már olyan módon fogja vizsgálni a közösségi oldalon közzétett posztokat, hogy annak szövegkörnyezetét is figyelembe veszi.

A motor el tudja dönteni, hogy mikor van szüksége a felhasználónak taxira, megérti a különbséget a „most szálltam ki a taxiból” és a „fuvarra van szükségem” mondatok jelentése közt. Sőt, utóbbi esetében akár szolgáltatást is ajánl.

Mindezt a gépi tanulás teszi lehetővé, ezen alapul a Deep Text névre keresztelt rendszer, ami sokkal hatékonyabb, mint a manapság elterjedt természetes nyelvfeldolgozó eljárások, gyakorlatilag a szövegből tanul magától.

A szöveg elemzése egyszerre több feladatból áll: egyrészt meg kell érteni, hogy miről szól a poszt, majd összefüggésbe helyezni az információkat. A gépnek emellett meg kell tanulnia azt is, hogy megértse a szlenget. És itt jön képbe a kontextus is: mondhatja valaki azt, hogy "szeretem a blackberry-t", de ez jelentheti magát az eszköz márkáját, vagy akár a feketeszedret.

A technológiát több területen is hasznosítani szeretné a cég, egyrészt a felhasználónak relevánsabb, az ízléséhez igazodó tartalmakat tud majd válogatni az oldal, ez alapján ajánlana szolgáltatásokat. Nem mellesleg megoldást jelenthet az online zaklatás ellen, valamint a spamek szűrésére – írja az Origo.

Kapcsolódók

Kimaradt?