Romantikus regényt írhat a Google mesterséges intelligenciája

Összesen 2865 romantikus regényt táplált a Google mesterséges intelligenciájába, és talán eljött az ideje, hogy a 2866. szöveget ő írja meg.

A regények „elolvasásának” célja, hogy a Google termékek hatékonyabban adjanak választ a felhasználók kérdéseire, Andrew Dai projektvezető szerint egyrészt  a keresőmotor, másrészt az „okosválasz”  funkció fejlődne ezzel.

A romantikus regények előnye, hogy általában ugyanazt a cselekményszálat veszik fel, így az MI jobban fókuszálhat a nyelvi árnyalatokra. Miután a regényeket elolvastak, a mesterséges intelligencia írt néhány mondatot, majd összehasonlította az olvasottakkal, hogy ezzel is fejlődjön. Dai szerint akár egy teljes regényt megírhatna.

Mindennek persze van előzménye. 2013-ban Darius Kazemi írt programot arra, hogy egy ötvenezer szavas regényt generáljon, idén pedig a japán Hakodate Egyetem írt egy mesterséges intelligencia-programot, amely végül megalkotta az „A nap, amikor egy számítógép ír regényt” szöveget – és bejutott egy írói versenyre, amelyen 1450 beküldő közt az első körig eljutottak.

A The Next Web szerint, figyelembe véve, hogy milyen gyorsan tanul a mesterséges intelligencia, nem állunk távol attól, hogy a szépirodalom polcról robot által írt regényeket emeljünk le.

Kapcsolódók

Kimaradt?