A jövőben még az appokat sem kell letöltenünk Androidon

A zene és videók után most az androidos alkalmazások streamelésével kísérletezik a Google. A vállalat egyelőre béta verzióban indította el a funkciót, amely mobilos keresőfelületéről érhető el.

A streamelt appok Google esetében így nem a felhasználó telefonján, hanem a vállalat szerverein futnak, azok felülete kvázi videóként jelenik meg az eszközökön. Az elképzelésnek köszönhetően a keresés során felbukkanó, a Google adatbázisában szereplő alkalmazásokat a felhasználók letöltés, illetve telepítés nélkül, azonnal használatba vehetik. Ez nem elhanyagolható szempont, hiszen a potenciális felhasználói bázisból minden, az adott app használatához vezető plusz lépés során többen és többen morzsolódnak le.

A tesztelés alatt álló megoldás egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el, és az Ars Technica tapasztalatai alapján az így futó alkalmazások valamivel lassabbak mint telepített társaik, a streamelt tartalomból adódó késleltetés különösen a görgetés során érződik.

A koncepció másik hátránya, hogy az adatforgalmon is tekintélyes nyomot hagy, épp ezért a tesztidőszak alatt csak Wi-Fire csatlakozva vehető igénybe és csak az Android 5.0-t vagy újabb rendszert futtatók számára  – írja a hwsw.hu.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?