Így győzze le a fejfájást gyógyszerek nélkül

Gyakori neurológiai probléma a fejfájás, ami minden korosztályt érint. Bár általában nem igényel orvosi ellátást, érdemes komolyan venni, mert a fájdalom akár valamilyen komolyabb betegség tünete is lehet. A Consumer Reports szakértők megkérdezésével járt utána, hogy mit lehet ellene tenni, anélkül hogy pirulákat kéne szedni, írja a divany.hu portál.

Több mint 200 féle fejfájástípus létezik, figyelmeztet dr. Juliette Preston, az OHSU School of Medicine fejfájásközpontjának orvosigazgatója. Ezek közül az úgynevezett tenziós fejfájás és a migrén számít a leggyakoribbnak. Az előbbiről azt kell tudni, hogy enyhébb vagy közepes mértékű fájdalommal jár, amely a fej mindkét oldalán érezhető, de néha más tünetek is társulnak hozzá. Egy 2008-as olasz kutatás szerint a tenziós fejfájás az idősebb felnőttek harmadánál tapasztalható legalább évente egyszer.

A migrén ezzel szemben közepes vagy súlyos fájdalmat okoz, amit fény- és hangérzékenység vagy hányinger, sőt hányás is kísérhet – magyarázta dr. Niushen Zhang, a Stanford Egyetem adjunktusa. Elmondása szerint a nőknél sűrűbben fordul elő, és a menopauza idején súlyosbodni szokott, majd hamarosan alábbhagy. Ám az 50 év feletti korosztályt általában a migrén már nem fenyegetheti, ha mégis hasonlót éreznek, azt esetükben a hipnikus fejfájás okozza.

Megelőzhető

A hipnikus fejfájás könnyebben kezelhető, mint a migrén, sőt meg is előzhető. Lefekvés előtt egy kis koffein (40-60 mg tabletta formájában vagy egy fél csésze kávé) általában elegendő a megelőzéshez, és ekkora mennyiség még az elalvásban sem akadályozza az embert, jegyzi meg Preston. Ehhez szükséges az orvossal konzultálni, részletesen beszámolva arról is, hogy a fájdalom mikor jelentkezik.

A migrént vagy tenziós fejfájást sem kell azonnal gyógyszerrel orvosolni. Az életmódváltással is kedvező eredményt lehet elérni. „Már napi húsz perc aerob testmozgás csökkentheti a migrén gyakoriságát és súlyosságát” – világított rá Zhang. A legtöbb fejfájástípusnál segíthet a napi rutin kialakítása: legyen konkrét időpontja a lefekvésnek, az ébredésnek, az étkezéseknek, és a nap folyamán bőségesen fogyasszon vizet az ember a hidratáltság érdekében. Migrén esetén a neurológus jó választás, mert pontosabb diagnózist állíthat fel.

A tanulmányok szerint a legjobb megelőzési mód az egészséges életmód betartása lehet, mert általa rengeteg káros hatástól mentesülhet az ember: nem gyötri éhség, kiszáradás és alváshiány sem, ha tudatos életvitelre törekszik. Ha mégsem múlik a fejfájás, az orvos javasolhat gyógyszermentes módszereket is: például, ha fej- nyak és vállproblémákkal küzd az illető, a fizikoterápia lehet a kiút. Van, akinél beválnak az alternatív gyógymódok, mint amilyen az akupunktúra vagy a biofeedback is. Mindezeken túl törekedni kell a stresszhelyzet kerülésére, ennek kezelésében a kognitív viselkedésterápia nyújthat segítséget.

Mit tesznek a gyógyszerek?

Bár a gyógyszerek képesek csökkenteni a fejfájással járó kellemetlenségeket, körültekintéssel kell alkalmazni őket, főleg, ha a fájdalom rendszeresen visszatér. A mellékhatások, például a szédülés, illetve kognitív zavarok, a gyomorvérzés kockázata is felmerülhet a gyógyszeres kezelés során.

A fejfájás akkor igényel sürgős beavatkozást, ha például 50 éves kor felett jelentkezik, és olyan tünetekkel, amelyekkel korábban nem Ez fokozottan igaz, ha valamilyen más tünet, hallásváltozás, gyengeség vagy zsibbadás párosul hozzá, ami tovább erősödik, amikor testhelyzetet vált a szenvedő. Ilyenkor mielőbb orvoshoz kell fordulnia, hogy ki lehessen zárni mindazokat a súlyos betegségeket – az aneurizmát, az agyvérzést, az érrendszeri rendellenességeket, a tumort vagy az arteritist –, amik felmerülhetnek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?