banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Egy szerzetes, egy író és egy fényképész útra kelt – így jött létre Böjte Csaba füveskönyve

„Az élet szép, az élet jó: élni érdemes” – írta fel füzetei előlapjára az alapigazságokat ötödikes gyermekként Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Elmondása szerint már akkor szentül hitte, a derű és a nevetés az ember életében olyan, mint a mezőre járónak a víz: megóv a kiszáradástól, erővel ruház fel. Nemsokára megjelenő füveskönyvében örömhöz segítő gondolatait osztja meg: Csender Levente íróval és Lettner Kriszta fotográfussal 5 héten keresztül járta a gyermekotthonokat, és a vándorlás során az élet hétköznapi, húsbavágó kérdéseire válaszolt, hogy a félelmet és csüggedést keresztény fénnyel, székely humorral és nevetéssel váltsa fel. A könyv írójával, fotográfusával és korunk szentjével is elbeszélgettünk a „testi-lelki utazásról”.

Hogyan lesz egy utazásból könyv, amely örömhöz segít? Mivel gazdagodik az, aki öt héten keresztül kíséri Böjte Csabát gyermekotthonaiba, ahol a legkülönbözőbb élettörténetek tárulnak elé? Hogyan látja az életet az a szerzetes, akit napjainkban hívei szentként emlegetnek? – egyebek mellett ezekre a kérdéseinkre is választ kaptunk Csender Levente íróval, Lettner Kriszta fényképésszel és Csaba testvérrel folytatott beszélgetésünkből.

Megtisztulás, „felébredés”, egyfajta lelki zarándoklat várta a szerzetes kísérőit, hiszen az író olyan kérdéseket tett fel, amelyek számára is megválaszolatlanok: életről, halálról, lélekről, megbocsátásról, gyermeknevelésről, optimizmusról, újrakezdésről érdeklődött az „anyósülésen”, és Böjte Csaba a maga bizakodó szemléletével mindre fogódzókat adott.

Csender Levente író elmondása szerint úgy érkezett Erdélybe – ahová egyébként gyakran visszajár, mert származását tekintve székelyudvarhelyi –, hogy mindenféle világi-lelki problémát cipelt a hátán, de a közvetlen, kedves ferences vidámság, ami Csaba testvérből áradt egyszersmind átlendítette a nehézségeken, és úgy végezte munkáját, hogy azóta is „két méterrel a föld fölött lebeg”.

Az utazások nem voltak céltalanok, ugyanis Böjte Csaba az öt hét folyamán meglátogatta gyermekotthonait, és azáltal, hogy bizalmába fogadta kísérőit, betekintést engedett mindennapjaiba, küzdelmeibe és gyermekei életébe. „A könyv csak mellékterméke az utazásnak és Csaba testvér életének” – fogalmazott az író, aki úgy tapasztalta, Csaba testvér csak teszi a dolgát, végzi mindennapi teendőit, miközben elmélkedéseit, gondolatait megosztja azokkal, akik őt körülveszik. A szerzetes derűlátásának köszönhetően az író optimistább lett, hiszen egyfajta lelkigyakorlatként élte meg a közös munkát: gazdagodott, amikor kérdéseire választ kapott, gyarapodott lelki világa, amikor a válaszokat leírta, és akkor is növekedett, amikor könyv formájába önthette az elmondottakat.

Hasonlóképpen látta a közös munkát Lettner Kriszta fotográfus is. Jómaga 4 évvel ezelőtt került kapcsolatba a szerzetessel, amikor előző könyveit újra kiadták, ő készítette azok borítóit. Úgy véli, nagy szükség volt az együtt töltött hetekre, mert a kölcsönös bizalmat alakították: ennek köszönhetően lett őszinte és igaz a hamarosan megjelenő füveskönyv. Noha alapvetően nem vallásos, a szerzetes miséi megérintették, lenyűgözte, hogy bárhol, akár a természetben is megtartható a szertartás, és az is elbűvölte, ahogyan Csaba testvér prédikált.

Emellett a gyermekek is nagy hatással voltak rá. A fényképészt legkisebb lánya is elkísérte, aki majdnem minden napot azzal zárt, hogy megölelte édesanyját, majd megköszönte, hogy vannak egymásnak. Az otthonokban elhangzó történetek ugyanis meghökkentőek, szívet tépők voltak: míg egyik kislány szenvtelenül ecsetelte, hogy édesapja börtönben ül, mert a gyermekek szeme láttára késelte halálra anyját, egy kisfiú arról beszélt, hogy őt születése után egy szemetesből mentették meg.

A mély élettörténeteket sírás nélkül, elfogadóan osztották meg a szerzetes útitársaival, ami nyomatékosította a fotográfusban azt, milyen alapelvek mentén tevékenykedik a szerzetes: „nem sírni kell a megtörtént szerencsétlenségeken, hanem megfogni a gyermekek kezét, és átölelni őket”. A sajnálatnak nincs értelme: élménynek kell lenni a gyermek életében – ennek alapján vett részt a közös utazáson Lettner Kriszta fényképész.

„Miért ne mennénk arra, ami reménnyel tölt el?”

A kérdések, amelyeket a füveskönyv megválaszol, mindenkiben felvetődnek, ám legtöbben nem beszélnek róluk nyíltan. Az élet hétköznapi, húsbavágó problémáit ecseteli, amely voltaképpen egy párbeszédből alakult könyvvé: az író kérdezett, a ferences válaszolt sajátos örömet kereső módján – részletezte Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, akit arra kértünk, ossza meg velünk, mire számíthatnak az olvasók.

Csaba testvér azért látta szükségét a füveskönyvnek, mert az otthonokba bekerülő gyermekekről lerí, hogy félnek, idegesek, szomorúak, és ezek olyan hátráltató tényezők, amelyek miatt nem tudnak tanulni az iskolában, a görcsösség megkeseríti mindennapjaikat. Ilyenkor „a pedagógus első dolga, hogy megnyugtassa a gyermeket, mert ha a csemete békés, akkor kinyitja a fiókot, beleles a könyvekbe”.

Hasonlóan működik a felnőtt is, ha fél, ha bizonytalan, nem látja tisztán a körülötte lévő dolgokat, kapkodóvá, tompává válik. A füveskönyv azt próbálja nyújtani a felnőtteknek, amit a gyermekotthonban élő gyermekeknek jómaga is biztosít: békét, örömöt, jókedvet, bizalmat – ismertette a szerzetes, majd hozzátette, „ha valaki hosszan lapozza ezt a könyvet, nem zűrzavar alakul a szívében, hanem egy kis keresztény fény”.

 

 

Arra a kérdésünkre, mindig ennyire derűlátó és örömkereső volt-e, Csaba testvér elmesélte, már gyermekként érezte, hogy a számtani axiómákhoz hasonlóan saját életében is alapigazságokat kell megfogalmaznia, amelyek végigkísérhetik őt. Így született meg benne „az élet szép, az élet jó: élni érdemes” gondolat, amit aztán minden füzetébe felírt, hogy minduntalan emlékezhessen, mi az, ami alapján élni szeretne.

Optimizmusát – bár beárnyékolta – nem szakította szét az sem, hogy a kollektivizálás után, édesapja halálát követően megannyi nehézség és megpróbáltatás szakadt családjára. Akkor szintén azt érezte, ahogyan levegő nélkül képtelenség élni, úgy remény és bizalom nélkül is lehetetlen. Azóta tudatosan ebbe az irányba halad, és tudja, bármilyen probléma gátolja is az ember útját, biztosan meg lehet oldani. „Hiszen a tanító néni sem ad olyan házi feladatot a gyermeknek, ami meghaladná az ő képességét. Akkor milyen Isten lenne az, aki olyan feladatot ad, amit ne lehetne megoldani? – elmélkedett Csaba testvér.

Úgy véli, elég sok házi feladatot kapott és vállalt, de mindig érezte, hogy ezekben segítséget nyújt teremtője, ezért boldogan, és nem duzzogón sarokba vonulva oldotta meg teendőit. Megtudtuk, amikor elvonul, kihasználja az egyedüllétet, és szabadidejében egy vaskos vicckönyvből olvas tréfákat. Ilyenkor folyton megfogalmazódik benne, ha egyedül is tud kacagni, és másokat is meg tud nevettetni, akkor a világ sokkal szebb hely lehet – voltaképpen ezért is jött létre a Csaba testvér füveskönyve – Örömhöz segítő gondolatok című könyv: hogy olvasóját mosolygóssá, a világot pedig derültté, bizakodóvá tegye.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?