Május 15-én nyitnak újra: így készülnek a szépségszalonok a vendégek fogadására

Bizonyos óvintézkedések betartása mellett május 15-től kinyithatnak a szépségszalonok Romániában – erősítette meg keddi sajtónyilatkozatában az államfő. Annak néztünk utána, mire számíthatnak az ügyfelek, illetve mennyire vannak felkészülve a tulajdonosok, működtetők arra, hogy minden előírásnak megfeleljenek.

Sokak örömére péntektől újra kinyitnak a szépségszalonok az országban. Az érdeklődés a szolgáltásaik iránt várhatóan nagy lesz, hiszen az elmúlt hetekben a megszokott testápolási szokások is alaposan háttérbe szorultak a koronavírus-járványt fékezni hivatott intézkedések miatt. Ám az ügyfelek kiszolgálása a megszokottól eltérően zajlik majd, mert a szépségszalonoknak egy sor előírást be kell majd tartaniuk. Ezeket az Országos Közegészségügyi Intézet fogalmazta meg, és a hatóságok ígérete szerint miniszteri rendelettel válnak majd kötelezővé.

A szépségszalonok már csak a megnyitás pillanatára várnak | Fotó: Lajosi Annamária archívuma

Az előírások

A fodrászat, manikűr, pedikűr, kozmetikai kezelések és más testápolási tevékenységek csak szigorú szabályok betartásával működhetnek a következő periódusban.

  • Az ügyfeleket előzetes bejelentkezés alapján fogadják a szépségszalonokba, úgy, hogy senki ne várjon a helyiségen belül, biztosítva az egyes ügyfelek számára legalább 4 négyzetméter területet és legalább 2 méter távolságot egy másik emberhez viszonyítva (ez alatt természetesen nem a fodrászt, manikűröst és kozmetikust értik, hanem a szintén bejelentkezés alapján érkezett ügyfeleket)
  • A találkozó megbeszélésekor az ügyfelet értesítik arról, hogy a helyiségekbe való belépésre csak a hőmérséklet ellenőrzése után kerülhet sor, amely nem haladhatja meg a 37 ° C-ot, és nincsenek légúti vírusos fertőzésre utaló tünetei. A belépő vendégnek kötelező a maszkviselés, illetve a kéz fertőtlenítése. Amennyiben a vendég nem rendelkezik maszkkal, azt a szépségszalonnak kell biztosítania számára.
  • Az alkalmazottak kötelesek mindig kesztyűt és maszkot viselni, aeroszolok levegőbe jutásával járó munkafolyamatok esetén pedig javasolt a plexi arcmaszk, és minden ügyfél után a műszereket és a munkafelületeket fertőtlenítése
  • A személyzet által használt védőmaszkokat legfeljebb 4 órás időközönként cserélni kell, és a kesztyűt minden ügyfél után fertőtleníteni

Előkészületek a szalonokban

Több szépségszalon-tulajdonosnál és fodrásznál érdeklődtünk aziránt, hogy mi a véleményük ezekről az előírásokról, és a válasz egyöntetűen az volt: nagyon nehéz helyzetben vannak, ugyanis egyrészt félnek dolgozni járvány idején, másrészt pedig vállalkozókként most a megélhetésükért küzdenek.

Adél, aki eddig is nagy gondot fordított arra, hogy a szalonjába érkező vendégeket tisztaság és higiénia fogadja, most is megtett már minden előkészületet annak érdekében, hogy a már ismert előírásokat időben teljesítsék. Egyébként elmondása szerint nincs nagy különbség a most érvénybe lépő szabályok és az eddig működőképes rend között, mert eddig is nagyon odafigyeltek arra, hogy szellős, tiszta, higiénikus környezet fogadja a vendégeket.

Most még csendesek, de egy hét múlva már dolgoznak itt | Fotó: Borbély Adél

Adél elmondása szerint nem is a szalonokkal és a szalonok munkatársaival lesznek gondok az elkövetkező periódusban, hanem azzal, hogy mindenki maximális felelősséggel kezeljen bármit, és ne felületesen törölje meg kezét, ne legyintsen, ha tüneteket észlel magán. Elvárásnak nevezte, hogy legyen mindig maszkja a vendégnek, mert a szalonok már most is számottevő veszteséggel indulnak, és külön költséget jelentene a védőeszközök biztosítása a klienseknek.

Annamária a kolozsvári standardok szerint eddig is nagyon magasra helyezte a mércét. A Maszolnak elmondta, mintegy 20 százalékos csökkenéssel számol, ami a vendégek számát illeti, és a bevételeknél ennél is nagyobb lesz a zuhanás, hiszen minden szolgáltatásnak megnövekszik a költsége a fertőtlenítőszerek, védőfelszerelések beszerzése miatt. Ettől függetlenül a szépségszalon-tulajdonos mindent beszerzett, plexi üvegfalat a manikűrös asztalokhoz, maszkokat, arcpajzsokat, egyszeri használatú köpenyeket, amelyeket minden vendég után cserélnek az alkalmazottak, fertőtlenítőszer-adagolókat minden asztalhoz külön, sőt azt fontolgatja, hogy egy speciális levegőfertőtlenítő gépet is beszerezzen, amellyel periodikusan tisztítanák a szépségszalon belterének a levegőjét.

Lajosi Annamária, a Kolozsvár belvárosában található szépségszalon tulajdonosa bízik abban, hogy sikerül minden előírásnak eleget tenni

Annamária a jelentkező vendégek alapján megállapította: annak ellenére, hogy már mindenki nagyon várja a visszazökkenést a megszokott életrendjébe, és ebbe beletartozik a haj-, arc-, kéz-, köröm-, lábápolás, illetve a többféle masszázs is, az idősebb generációhoz tartozó kliensek egyelőre kivárnak, és egy későbbi időpontra tolnák a szépségápolási terveiket. A fiatalok bátrabbak, bevállalósabbak, ők már az első pillanattól jelentkeztek.

A lehetőségekhez mérten mindenhol eleget tesznek a követelményeknek

Kinga székbérlő fodrász egy kolozsvári szalonban, tizenegynéhány éve dolgozik a szépségiparban, vendégei többsége vegyes korosztályból kerül ki, de főleg fiatalokból áll. Elmondása szerint a szépségszalonokban eddig is rendszeresek voltak az egészségügyi hatóságok ellenőrzései, és ha maszkban nem is, de gumikesztyűben dolgoztak, minden vendég előtt és után fertőtlenítettek, és vendégeitől eddig is kérte, hogy ne érkezzenek betegen. Ehhez most hozzáadódik a kézfertőtlenítés és kézmosás kötelezettsége is. Olyan esetben, ha a vendég nem tudja beszerezni a maszkot, akkor ad neki, de reméli, hogy nem lesz készlethiány a védőeszközből, és be tud szerezni elegendő mennyiséget.

Kinga szerint a két méteres távolság betarthatatlan a fodrász és a vendége között, és nagyon reméli, hogy ez nem a közte és a vendég közötti távolságra vonatkozik, mert akkor egyértelmű, hogy bár megengedik a nyitást, ezt mégsem lehet megvalósítani.Többen kérték, hogy házhoz menjen ki dolgozni, de ezt nem tartja helyesnek, hiszen ruhaneműn, cipőn is be lehet vinni a vírust, és a kontakt így is létrejön.

Így néz ki a manikűrös asztalra fölszerelt plexiüveg, amely egyaránt védi az ügyfelet és a manikűröst is | Fotó: Czikó-Ajtay Emese

Andreának nemcsak női, hanem férfi és gyerek vendégei is vannak, több mint tíz éve dolgozik hajfodrászként. Vállalkozása sikeresen működött a mai napig, de neki is fel kellett adnia a hivatását. A higiéniás szabályokra és egészségvédelemre maga is kiemelten ügyelt, sokszor ezelőtt is maszkban, kesztyűben és egyszer használatos beterítő kendővel dolgozott, emellett alaposan fertőtlenített. A zárva tartást alaposan megsínylette kis, egyszemélyes vállalkozása, és már nagyon sokan jelentkeztek telefonon, hogy időpontot kérjenek. Egyelőre azonban nem mer nyitni, mert nem világos számára, hogy mit is értenek bizonyos előírások alatt, illetve még nem tudta beszerezni a testhőmérsékletet ellenőrző felszerelést.

Emesével, egy tapasztalt manikűrössel is beszélgettünk, és az ő azt figyelte meg: bár tele van a határidőnaplója az újranyitás utáni hetekre, ez csak annak a jele, hogy nem tud annyi ügyfelet fogadni, ahányat szokott. Mivel a várakozási idő nem létezik, és ahhoz, hogy minden vendéggel kényelmesen tudjon végezni, és az összes higiéniai protokollt is betartsa, sokkal több időre van szüksége, mint eddig, bár a fertőtlenítés természetesen eddig is a legnagyobb szigorúsággal működött. Több idős vendége a veszélyeztetett korosztályhoz tartozik, így hiába tett meg ő is mindent az üzlet fertőtlenítéséért, az ügyfelei egyelőre nem jelentkeztek.

Anyaként nagy teher nyomja a vállát, az egész családjára hatással volt keresőképtelensége az elmúlt hetekből, de a közvetlen környezete a legfontosabb, és a vendégei védelme. Bízik benne, hogy rövidesen helyreáll a rend, és a világ visszaáll a régi kerékvágásba.

Kapcsolódók

Kimaradt?