Bejelentette Iohannis, hogy vészhelyzet váltja fel a szükségállapotot

Május 15-től vészhelyzetre enyhül a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapotot Romániában – jelentette be Klaus Iohannis államfő hétfő kora délután.

„A szükségállapotot nem hosszabbítjuk meg, de a járványhelyzet kordában tartása érdekében bevezetjük a vészhelyzetet" – fogalmazott a Facebookon élőben közvetített beszédében az elnök. Hozzátette: május 14., csütörtök lesz a szükségállapot utolsó napja, ezt követően megszűnnek a kijárási korlátozások, az embereknek nem kell lakhelyelhagyási nyilatkozatot kitölteniük az otthonaik elhagyásakor.

Iohannis hangsúlyozta, hogy „a járványveszély nem múlt el", éppen ezért „nem lélegezhetünk fel”, amiért egy sor óvintézkedés május 15. után is érvényben marad. A kijárási tilalom teljes eltörlése csak a lakóhely szerinti településre vonatkozik, a helyközi közlekedést korlátozni fogják, és arra kérik az embereket, hogy csak indokolt esetben hagyják el településüket: munkaügyben, orvosi ellátás igénybevétele miatt, vagy szabadidős sportolás, például kerékpározás céljából. A karantén alá vont falvak, városok elhagyása továbbra is tilos lesz – emelte ki az államfő.  

Az államfő hétfő délben a kormányfővel és a koronavírus-járvány elleni védekezésben fontos szerepet játszó minisztériumok vezetőivel tanácskozott a korlátozások fokozatos bevezetéséről, majd ezt követően ismertette a döntéseket.

Május 15-től megnyithatnak a szépségszalonok, a fodrászatok, a fogorvosi rendelők és a múzeumok, a többi intézmény és szolgáltatóegység megnyitását két hét elteltével, a járványhelyzet alakulásának függvényében döntik el.

A szükségállapot megszűnése után kötelező lesz a szájmaszk viselése nyilvános helyeken, közösségi tereken, az üzletekben és a tömegközlekedési járműveken, emellett több más előírást is bevezetnek, illetve be kell tartani, mert Iohannis szerint „a járvány nem múlt még el, és továbbra is felelősségteljesen kell viselkednünk".

 Az óvintézkedések között az államfő említette, hogy engedélyezik a szabadidős sportokat (például kocogást, kerékpározást), de csak egyénileg, illetve háromnál több személy nem gyülekezhet, vagy sportolhat együtt, hacsak nem egy háztartásban élnek. Ebből adódik, hogy a szabadidős sporttelepek zárva tartanak egyelőre. A hivatásos sportolók – beleértve a csapatsportágakat – megkezdhetik az edzéseket, de csak egyénileg. A bajnokságok újraindításáról később döntenek.

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?