Gyakran rejtetten történik, ezért szülőként, pedagógusként sem könnyű felismerni az iskolai bántalmazást. Mi jellemző a bántalmazóra és az áldozatra? Szülőként hogyan előzhetjük meg, ismerhetjük fel, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ csütörtök délután Baxter-Dáné Gabriella, iskolapszichológus, nevelési szakpszichológus, tréner és Keresztesi Polixéna iskolapszichológus, a Psiho Pro Edu Egyesület munkatársai.

Baxter-Dáné Gabriella elmondta, hogy a bántalmazást rendszeresség és szándékosság jellemzi, célja a fizikai vagy pszichés fájdalomokozás és általában különböző erőviszonyokat feltételez, mindig van egy erősebb és egy gyengébb fél. Formái lehetnek: a szóbeli (csúfolódás, pletyka, megalázás), a fizikai (ütés, rugdosás, lökdösődés), a kapcsolati/érzelmi (kiközösítés, birtoklás, korlátozás – ezeknek nincs külső nyoma, mégis maradandó károkat okozhat) és az internetes zaklatás, amelyet nagyfokú anonimitás jellemezhet. Míg az előbb felsorolt típusok esetében az áldozat számára otthona védettséget jelenthet, addig az internetes zaklatás elől a gyerek nem tud elmenekülni.

Az eseményen elhangzott, hogy az iskolai bántalmazás szereplői a bántalmazó(k), az áldozat és a tanú(k). A szakpszichológustól megtudtuk, hogy a bántalmazó gyerekre jellemző az impulzivitás, a dominancia, gyakran attól érzi magát erősebbnek, ha másokat elnyom. Alacsony önértékeléssel rendelkezik, alacsony érzelmi és szociális készségek jellemzik, gyakran nem képes felismerni és kezelni az érzéseit. Viselkedészavarok is megfigyelhetők az agresszor esetében, esetleg a bántalmazás által valamit kompenzálni igyekszik a gyerek.

„Csak úgy magától egy gyerek sem tud konfliktust kezelni, azt a szülői mintát követi, amit lát. Ha az éppen az agresszió, akkor a gyerek is azt sajátítja el” – hívta fel a figyelmet Baxter-Dáné Gabriella, aki hozzátette, sok esetben a bántalmazó gyerek a családon belül ő maga is áldozat.

A hideg, a tekintélyelvű, a korlátozó vagy éppen az elhanyagoló nevelési stílus miatt agresszívvá válhat a gyerek. Utóbbi kapcsán a szakértő rámutatott: a gyakran időhiányban szenvedő szülők a gyereket anyagilag igyekeznek kompenzálni, emiatt az ilyen gyereknek vannak a legmenőbb „cuccai”. Ilyen esetben az osztályban kialakulhat az a jelenség, hogyha valamelyik gyerek ebben „nem éri el azt a szintet”, piszkálni kezdik miatta.

Viselkedését tekintve a bántalmazó gyerek gyakran nem érez sajnálatot, közömbös vagy élvezi mások szenvedéseit, nem tudja, hogy tettei hogyan hatnak a másik gyerekre, továbbá ismeretlen eredetű tárgyakat (amit másoktól elvett) találni nála, emellett romlik az iskolai teljesítménye is.

Az iskolapszichológus elmondta: ahogy az agresszorra, úgy az áldozatszerepben lévő gyerekre is jellemző az alacsony önértékelés, illetve az alacsony érzelmi és szociális készségek. Emellett megfigyelhető még a túlérzékenység (amely akár fizikai is lehet), a szorongó, passzív magatartás, továbbá nem tudja, hogyan álljon ki magáért – ezért gyakran kér segítséget a pedagógustól, ami a többi gyerek szemében könnyen árulkodásnak tűnhet, így kiközösítik őt. A rendezvényen megtudtuk, hogy az apró fizikai másság (például: alacsonyabb a társainál, másképpen öltözködik) is elég lehet arra, hogy társai „kipécézzenek” egy gyereket. 

A bántalmazott gyerekek esetében gyakran túlvédő, önállóságot gátoló nevelésről beszélhetünk – mutatott rá Baxter-Dáné Gabriella, aki hozzátette: nem is feltétlenül a szülők, hanem inkább a nagyszülők részéről tapasztalható ez. Felhívta a figyelmet arra, hogy a „vigyázz, le ne ess!”, „ne piszkold össze a ruhádat”, „nehogy megüsd magad”, „csak óvatosan” mondatok miatt a gyerek úgy érzékelheti, hogy a világ egy veszélyes hely, ahol bármikor történhet valami rossz dolog, emiatt kialakulhat nála egy belső szorongás.

A szakértő felsorolta, melyek azok a felhívó jelek, amelyek ha gyakoribbakká válnak, érdemes iskolai bántalmazásra gyanakodni:

• a gyerek "véletlenül" elesik, megüti magát,
• megmagyarázhatatlan zúzódások jelennek meg rajta,
• elhagyja, eltöri, összekoszolja a tárgyait (például: ruha, táska, vonalzó, uzsonna),
• szorongás, alvás- és étkezési zavarok jelentkeznek nála,
• pszichoszomatikus tünetek: fej- és hasfájás, fáradtság (noha az orvosi vizsgálatok nem utalnak szervi bajra),
• visszahúzódóvá, zárkózottabbá válik (nem tévesztendő össze a serdülőkori bezárkózással),
• jobban félti a telefonját, laptopját – mintha rejtegetni próbálna valamit,
• otthon agresszívvá, impulzívvá válik,
• romlik az iskolai teljesítménye,
• kevesebbet beszél és találkozik a barátaival, elmagányosodik.

A bántalmazásban résztvevő tanú(k) kapcsán a szakértő elmondta, van az a típus, aki szurkol, támogatja a bántalmazást; a másik szembeszáll a bántalmazóval, míg van az úgynevezett néma tanú, aki azért nem jelenti az esetet a pedagógusnak, mert attól fél, hogy a bántalmazás vele is megtörténik.

„Fontos a gyerekekkel tisztázni a fogalmakat: az árulkodás nem egyenlő a jelentéssel, hiszen utóbbi esetben megvédünk valakit, felismerjük az agressziót és segítséget kérünk” – hangsúlyozta a szakértő.

A diákok közel felét bántalmazták már

Baxter-Dáné Gabriella ismertette annak a kutatásnak az adatait is, amelyről korábbi cikkünkben már mi is beszámoltunk. 736 kolozsvári magyar 5–8. osztályos diák vett részt abban a kérdőíves felmérésben, amelyből kiderült:

• 48 százalékukat bántalmazták, közülük 43 százaléka nem szólt senkinek, csupán 5 százalékuk merte elmondani;
• 38 százalékuk bántalmazott már valakit;
• 14 százalékuk nem tenne semmit, ha bántalmazást látna;
• a legelterjedtebb a verbális agresszió.

Mit tehetnek a szülők, hogy megelőzzék a bántalmazást?

„Fontos lenne a gyerekek érzelmi kompetenciájának fejlesztése. Gyakran nem ismerik fel, nem tudják megnevezni az érzéseiket: vagy jól vannak, vagy rosszul, de hiányoznak az árnyalatok” – hívta fel a figyelmet a szakértő. Továbbá „kulcs”-nak nevezte a kommunikációt is: tudjuk meghallgatni a gyereket, ne a laptop vagy a fazék mellől beszélgessünk vele, nyitott kérdéseket tegyünk föl, figyeljünk rá, kerüljük a minősítést és értő figyelemmel hallgassuk őt.

Rámutatott, hogy a kiskamaszok, kamaszok esetében fontosak a betartható szabályok, mivel a túl nagy szigorúság ellenkezést válthat ki. A szakértő felhívta a figyelmet a pozitív nevelésre is, a gyerek „ne csak a szidást kapja”. Mint mondta, gyakran hallani a gyerekektől, hogy „Minek legyek jó? Úgyse veszi észre senki”.

Baxter-Dáné Gabriella hangsúlyozta, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy a bántás nem megengedett. Ha mégis előfordul, tudja azt, hogyan teheti jóvá a károkozást.

Ha az iskola jelzi a bántalmazást

A Napraforgó Program keretében megszervezett eseményen a szakértő néhány tanácsot is adott a szülőknek arra vonatkozóan, mit tegyenek akkor, ha az iskola jelzi a bántalmazás esetét.

• Szerezzünk pontos információkat az esetről. A miért tetted? helyett, inkább azt kérdezzük: pontosan mi történt?
• Őrizzük meg a hidegvérünket, kerüljük az indulatokat és ne beszéljünk negatívan a másik gyerek szüleiről!
• Működjünk együtt az iskolával (osztályfőnökkel, iskolapszichológussal) a helyzet kezelésében!
• Fontos, hogy a családban ne legyenek tabutémák, a gyerek tudja: mindent meg lehet beszélni, a kudarc is megoldható, megbeszélhető.
• Ne mentsük fel a gyereket a felelősség alól, ne mi tegyük jóvá, "intézzük el" a tetteit. 

Mit tegyünk, ha a gyerekünk az áldozat?

Ahogy az iskolapszichológus elmondta, az áldozat szerepben lévő gyerek sokszor magát hibáztatja, jogosnak érzi a bántalmazást, azt hiszi, ő tehet róla.

Fontos, hogy a gyerek érezze:

• elmondhatja, ha bajba került,
• szabad rosszul éreznie magát,
• segítséget fog kapni.

Gyakori reakció, hogy a bántalmazott gyerek védi az agresszort, éppen ezért nem meri elmondani a zaklatást, mert attól tart, a bántalmazó majd rajta tölti ki a haragját. Éppen ezért fontos, hogy a gyerek tudja, mit tesz a felnőtt, mi a következő lépés, együtt beszéljék át a lehetséges megoldásokat. Fontos, hogy szülőként ne ítélkezzünk, és ne bíztassuk a gyereket arra, hogy legközelebb üssön vagy szóljon vissza.

Ehelyett inkább erősítsük a gyereket, bíztassuk a határozottságra és arra, hogy merjen segítséget kérni a tanáraitól. „Senki nem azért lesz tanár, mert utálja a gyerekeket” – jegyezte meg az iskolapszichológus.

Mit tegyünk, ha a gyerekünk az agresszor?

A szakértő szerint ebben az esetben fontos tudatosítani, hogy nem a gyereket kell megváltoztatni, hanem az adott viselkedést. Derítsük ki, hogy pontosan mi történt és hívjuk fel a gyerek figyelmét arra, hogy az ilyenfajta viselkedés elfogadhatatlan. Beszélgessünk a következő lépésről, hogyan teheti jóvá a bántalmazást, milyen következményei vannak a tetteinek.

Amit a szülők tehetnek még, hogy a társas készségek fejlesztése és a gyerekek internethasználatának ellenőrzése által igyekeznek megelőzni a bántalmazást.

„Gyakran aggódunk amiatt, ha a gyerekünk egyedül megy haza az iskolából. De ha okostelefont adunk a kezébe – akár azért, hogy biztonságban tudjuk –, egy olyan világba vezetjük be őt, ahol védelem nélkül van. Nem tudjuk ellenőrizni, milyen ingerek, tartalmak érik, nem tudjuk követni az általa megosztott információkat” – magyarázta Baxter-Dáné Gabriella, aki hozzátette: fontos beszélni a gyerekekkel az internet veszélyeiről.  

A rendezvény elején a pszichológus példaként két iskolai bántalmazás esetét vázolta fel, erre az előadást követően a résztvevők a szakértőkkel közösen keresték a lehetséges megoldásokat, ám elhangzott: minden eset más és más, biztos recept nincs.