banner_mHDmzQnh_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_wHx3GucY_webbanner_300x250.gif

Törvény tiltja Romániában az iskolai bántalmazást, csak az nem világos, hogyan

Nagy médiavisszhangot váltott ki a tavalyi év végén, hogy döntő házként fogadta el a szenátus azt a törvénytervezetet, amely tiltja az iskolai bántalmazás (bullying) minden formáját, ám a mai napig nem jelent meg ennek módszertana, ami kapaszkodót nyújthatna a pedagógusoknak a törvény alkalmazásához. Következésképpen a bántalmazásos esetek száma azóta sem csökkent, és ami a legaggasztóbb: a gyerekek nagy része soha senkinek nem beszél arról, ha bántották, megalázták, megfélemlítették az iskolában. Erre is rámutat egy kolozsvári pszichológuscsapat által készített kutatás, amelynek eredményeit az Ábel Kiadó gondozásában megjelent, pedagógusoknak készített tájékoztató kiadványban összesítették.

Az online kérdőíves felmérés 52 kérdést tartalmazott, összesen 736 kolozsvári magyar 5-8. osztályos diák vett részt a Ráduly-Zörgő Éva, Keresztesi Polixéna, Nagy Wolf Ildikó, Vitus Bulbuk Emese és Baxter-Dáné Gabriella pszihológuscsapat kutatásában. Elmondták, a gyerekek nagyon őszintén válaszoltak, és többen a kérdőív hatására gyűjtöttek elég bátorságot ahhoz, hogy áldozatként vagy akár bántalmazóként az iskolapszichológus segítségét kérjék.

Albert-Antal Orsolya, a beszélgetés moderátorának kérésére a szakemberek elsőként a bántalmazás és az egyszerű konfliktushelyzet közötti különbségeket tisztázták. Baxter-Dáné Gabriella rámutatott: a bántalmazás mindig rendszeres, és különböző erőviszonyokat feltételez, fizikai vagy érzelmi szempontból mindig van egy erősebb és egy gyengébb fél. Mind az agresszor, mind az áldozat alacsony érzelmi és szociális intelligenciával rendelkezik, nehezen ismerik fel az érzelmeket, és nehezen kezelik a sajátjaikat. A bántalmazás mindkét résztvevője alacsony önértékeléssel rendelkezik, ám az újabb kutatások szerint a bántalmazó fél emellett dominanciára is törekszik, tette hozzá az iskolapszichológus.

A bántalmazások harmadik szereplői a tanúk, az osztálytársak, akik szintén hallgatnak az esetről. Őket két csoportba sorolják a szakemberek: a szurkolók azok, akik a bántalmazónak drukkolnak, bennük is megvan az agresszív hajlam, de nem merik ilyen formában kifejezni azt, míg a rettegők az áldozattá válás félelme miatt nem jelentik senkinek az esetet. A pedagógus tudja meg egyébként általában a legkésőbb, hogy bántalmazás történt, hangzott el.

Az iskolai bántalmazás megnyilvánulhat fizikai, verbális vagy érzelmi formában. A találkozón jelen lévő pszichológusok leggyakrabban a verbális zaklatással és az érzelmi kirekesztéssel, kiközösítéssel találkoztak munkájuk során, a fizikai már nem annyira gyakori, mert azzal a legkönnyebb lebukni. A csúfolódásokat a gyerekek viccnek szánják ugyan, nem értik, hogy az a másiknak bántó lehet, de az áldozat szenved tőle, hangzott el. A szóbeli bántalmazások áldozatai ugyanakkor könnyen elkövetővé válhatnak, hiszen egy idő után megelégelik a helyzetet. Ráduly-Zörgő Éva felhívta a figyelmet, hogy sokszor a pedagógus is hozzájárul ahhoz, hogy egy gyerek bántalmazás áldozatává váljon. Ha valakit az osztályból folyamatosan szid, csúfol, ironizál a teljesítménye vagy a viselkedése miatt, akkor a többi gyerek is könnyen rászáll arra az egy személyre.

Baxter-Dáné megemlítette a cyberbullying-ot is, azaz az online zaklatást, amely bár túlmutat az iskolai bántalmazás keretein, nem jelent kisebb veszélyt a gyermekre: ide tartoznak például azok a jelenségek, mint a Momo vagy a Kék Bálna. Arról, hogy a kiskorúak milyen veszélyeknek vannak kitéve az interneten, itt írtunk bővebben.  

A felmérés az agresszorokra, az áldozatokra és a tanúkra vonatkozó kérdéseket is tartalmazott. Vitus Bulbuk Emese összegzésében elmondta: sokan voltak olyanok, akik válaszaik szerint soha nem szenvedtek el vagy követtek el bántalmazást, de a probléma még így is jelentős, hiszen nagyon sokan vannak azok, akik félnek attól, hogy áldozattá válhatnak. Az egyik legszemfelnyitóbb eredmény a szakemberek számára az volt, hogy az áldozatok nagy része senkinek nem számolt be az esetről, és mint kiderült, a tanárokhoz a legkevésbé hajlandóak fordulni. Tapasztalatuk szerint egyre erősödik a szakadék a diákok és a tanárok között, az iskolapszichológusoknak pedig segíteniük kellene ezt a viszonyt rendezni. Vitus Bulbuk hozzátette, a bántalmazás kérdésében csak együttműködéssel, a szülő, pedagógus, szakember, netán iskolaigazgató bevonásával lehet eredményre jutni.

Cél: tájékoztatás, megelőzés

Tűzoltás, a pillanatnyi probléma megoldása helyett hosszú távú prevencióra lenne szükség – értettek egyet a meghívott pszichológusok. A kiadványban részletesen ismertetnek példákat olyan – többek között külföldi – programokra, amelyek a jelenségről való tájékoztatását, a probléma megelőzését tartják szem előtt. A pedagógusokat, szülőket érzékenyíteni kell a kérdésre, és eszközöket adni a kezükbe, hiszen sokan nem tudják, mi a jó megoldás, ha bántalmazást észlelnek.

Keresztesi Polixéna a decemberben elfogadott iskolai bántalmazás tiltásáról szóló törvényről elmondta: a kezdeményezés jó, de módszertan a mai napig nem készült hozzá. „Ez a törvény nincs kifejtve. Mindössze annyit tartalmaz, hogy megfogalmazza, mit jelent ez a jelenség, hogy ezt be kell szüntetni, és hogy az áldozattal és az agresszorral foglalkozni kell” – mutatott rá, aki szerint ilyen esetekben az iskolai szabályzat tud kapaszkodót nyújtani a pedagógusok számára, mert ha az jól ki van dolgozva, akkor jelentősen hozzájárulhat a problémák megelőzéséhez.

A Gyermek telefonja program friss összesítése szerint 2018-ban minden második, a szervezethez forduló gyermek bullying áldozata volt. Az esetek 77,22 százaléka az óvodában vagy iskolában történt, 22,78 százalékuk pedig az utcán. A szervezet a bántalmazás gyerekekre kifejtett hatására figyelmeztet: az áldozatok 25,71 százaléka érez késztetést arra, hogy öncsonkításhoz, öngyilkossághoz vagy iskoalelhagyáshoz folyamodjon.
banner_2OFm8Z0e_webbanner_3_970x250.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?