Így kerülje el az őszi megfázást – öt tipp a háziorvostól

Ősszel nemcsak az iskola, egyetem kezdődik meg, hanem az orrfújás, a tüsszögés, a megfázások időszaka is. Hogy ezt megelőzzük, megkerestük Dr. Vajas Tímea kolozsvári háziorvost, aki elárulta, miként kerülhetjük el a megfázást.

Öltözzünk fel!

Az ősz beköszöntével valóban több megfázásos megbetegedéssel lehet találkozni, aminek az oka a hirtelen hőmérsékletcsökkenés. A szervezetünk nehezebben áll át a hidegre, sőt, gyakran nem öltözünk fel elég vastagon, hisz azt gondoljuk, csak most múlt el a nyár. Figyeljünk oda reggelente a megfelelő ruha kiválasztására, öltözködjünk rétegesen.

Ezeket fogyasszuk

Ősszel ugyanazokkal  a vírusfertőzésekkel kerülünk kapcsolatba mint télen, csak akkor a szervezetünk már edzettebb. Éppen ezért fontos az immunrendszerünk erősítése, fogyasszunk sok C-vitaminban gazdag táplálékot: csipkeszörpöt vagy teát, citromot, fokhagymát, vöröshagymát, homoktövist, mézet, méhpempőt, gyömbért vagy vegyünk be napi min. 1000 mg C-vitamint.

Idejében menjünk orvoshoz!

Ha már ledöntött a lábunkról a betegség, kezdetben javasolt a teák, C-vitamin fogyasztása, az ágynyugalom, illetve forró fürdőt venni. Ha a tünetek nem enyhülnek, vagy megjelenik a láz, torokfájás, fülfájás, izületi fájdalmak, akkor forduljunk orvoshoz.

Erősítsük az immunrendszert!

A gyerekeket és felnőtteket egyaránt érinti a fertőzésveszély, viszont a gyerekek gyakrabban fáznak meg, mert közösségben vannak összezárva. A gyerekeknél már nyáron érdemes elkezdeni a immunerősítést. Javasolt a szezonális gyümölcsökből felvenni a C-vitamint pl. csipkebogyóból, és nem az importált déli gyümölcsökből, mivel azokat korán leszedik és tápanyagértékük kevés.

Ne feledkezzünk el a védőoltásról!

Az influenza elleni védőoltást szeptember–októberben ideális megkapni. A védettség 2-3 hét alatt alakul ki. Javasolt mindenkinek beadni a védőoltást, különösképpen gyerekeknek, várandósoknak, és krónikus betegségben szenvedőknek. A védőoltást már 6 hónapos kortól egészen idős korig lehet alkalmazni. Ellenjavasolt azoknak a betegeknek, akik náthásak, tehát immunhiányos állapotban vannak, autoimmun betegségben szenvednek, és tojásfehérje-allergia esetén.

Idén a minisztérium 1,5 millió vakcinát vásárolt, 200 000-rel többet, mint tavaly. Az ígéretek szerint október első felében a védőanyagokat a kórházak kapják meg, majd október második felében családorvosi rendelőkben is lehet majd térítésmentesen igényelni. Éljünk a lehetőséggel! 

Kapcsolódók

Kimaradt?