Erdélyből Tibetbe, Kőrösi Csoma Sándor nyomában: 19. nap – szeptember 19.

Nagyjából 110 ezer lépés volt az elmúlt három nap termése, már Sumen közelében járunk.

A Rusze utáni első nap volt a legnehezebb, gondolkodóba is estem, hogy vajon miért. Arra jutottam, valószínűleg azért, mert számomra Rusze határában ért véget az ismert univerzum, ott tettem meg az első lépéseket az ismeretlenbe. Erdély a szülőföld, az otthon, a Kárpátoktól a Dunáig terjedő régió is ismerős terep, Pitești városában korábban is éjszakáztam már, Bukarestben több barátom és ismerősöm van, megfordultam már Giurgiuban, Ruszéban pedig többször jártam az elmúlt években.

A vidék, amelyet az elmúlt napokban átszeltünk, fehér folt a világ idegenforgalmi térképén, ami nem csoda, lévén nem túl látványos táj, dimbes-dombos, erdőfoltokkal, hatalmas kukoricatáblákkal. A kontraszt a nagyobbacska városok, mint például Rusze és a falvak között döbbenetesen nagy, utóbbiak roppant szegényesnek, elmaradottnak tűnnek.

Mióta elhagytuk Ruszét faluhelyen templomot alig, mecsetet, minaretet annál többet láttunk. Bulgária lakosságának hozzávetőleg 9 százaléka török, a muszlimok aránya 10 százalékot tesz ki. Néhány évvel ezelőtt egy bolgár ismerősöm felháborodottan magyarázta nekem, hogy vannak az országban törökök, főleg faluhelyen, akik nem tudnak bolgárul, ami szerinte elfogadhatatlan. Nem láttam értelmét, hogy vitát nyissak a témáról. 

Az első éjszakát egy Razgrad nevű városkában, szállodában töltöttük, a második estén egy erdőszélen vertük fel a sátrakat. Ár/érték arányban az utóbbi lényegesen jobb volt.  (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?