Ma átkeltünk a Dunán átívelő, közel 3 km hosszú Barátság hídon, immár bolgár földön járunk. A ma megtett 17 km kis túlzással könnyű sétának tűnt a korábbi napok harmincegynéhány kilométeréhez képest, nagyon úgy tűnik, kezdek belejönni.

Bár Bulgária szinte minden gazdasági mutató tekintetében az Európai Unió legkevésbé fejlett, legszegényebb országa, Ruszéban, amelyet Kőrösi idején Ruszcsuknak hívtak, ez egyáltalán nem szembeötlő. A belvárosban a javarészt századfordulós épületek jó állapotban vannak, az emberek jól öltözöttek, az egész milliő kellemes, az pedig külön öröm, hogy szinte minden valamivel olcsóbb, mint odahaza.

A kikötővárosban az utazásom az eddiginél is ökumenikusabb jelleget kapott. Korábban vendégeskedtem már a református és a román ortodox egyháznál, itt pedig a Buddha Ház nevű létesítményben szálltam meg, amely bolgárokból álló, a tibeti buddhizmust gyakorló közösség tulajdona, meditációs központ, ahol lakások és vendégszobák is vannak.

Mostanáig Kőrösi Csoma Sándor útvonalát követtem, Ruszéban azonban letérek róla. Kőrösi a kikötővárosból Szófia irányába indult, én ellenben dél-keletnek fordulok, Sumenen át Burgasznak tartok majd, mivel ez tűnik a legrövidebb útvonalnak Isztambul felé. Kőrösi szintén a török birodalmi fővárosba szeretett volna eljutni, ott azonban épp pestisjárvány tombolt, ami a vállalkozást életveszélyessé tette volna, ezért inkább elhajózott az egyiptomi Alexandriába. (A korábbi blogbejegyzések itt olvashatók.)