Elismerte a Facebook, hogy lehallgatott messengeres beszélgetéseket

Elismerte kedden a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményben a Facebook, hogy korábban - saját állítása szerint a felhasználók engedélyével - lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített.

„Akárcsak a Google és az Apple, a múlt héten mi is felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket emberekkel hallgattatjuk meg” - írták.

A Facebook és maga Mark Zuckerberg korábban tagadta, hogy belehallgatott volna a beszélgetésekbe az oldalon keresztül működő Messenger applikáción keresztül. Zuckerberg a kongresszusi meghallgatásán azt mondta: „Önök olyan összeesküvés-elméletről beszélnek, hogy mi figyeljük, hogy mit vesznek fel a mobiltelefonok mikrofonjai, amit aztán hirdetési tevékenységhez használunk fel. Mi nem csinálunk ilyet”.

A Facebook később pontosította, hogy csak akkor férnek hozzá a mobiltelefonok mikrofonján keresztül bonyolított beszélgetésekhez, ha erre a felhasználók kifejezetten engedélyt adnak.

A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé, és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk a felvételeket, amelyeket a vállalat anonimizált. A Bloomberg azt írja, hogy a leiratokat kezelő munkatársak nem tartották etikusnak, amit tesznek, mert sem a felvételek eredetét, sem a felhasználásuk célját nem ismerték. A Facebook arról sem tájékoztatta őket, mit kezd a hangfelvételekkel.

Hasonló gyakorlatot a digitális asszisztenseket kínáló Amazon, Google és Apple is alkalmazott, ám az elmúlt hetekben a Google és az Apple is tudatta, hogy felhagytak a hangfelvételek készítésével. Az Amazon pedig lehetőséget biztosít ügyfeleinek arra, hogy kikapcsolják az Alexa nevű mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetéseik felhasználását.

Kapcsolódók

Kimaradt?