Negyedik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Gyógynövénynapot és Nyitott Kerteket

Idén negyedik alkalommal várják Csíksomlyón a Szent István Gyermekvédelmi Központ közösségi kertjébe a természetes gyógymódok híveit a Székelyföldi Gyógynövénynap rendezvényeire július 5-én, pénteken. A rendezvényhez kapcsolódik, hogy szerte Székelyföldön a Nyitott Kert program kínál betekintést a régióban található gyógynövény-kertészetek mindennapjaiba.

A rendezvény keretében előadók érkeznek a gyógynövények népszerűsítése miatt Székelyföldről és Magyarországról. A szakmai előadásokon túl népi mesterségek és játékok, koncertek várják a családokat, a nap végén pedig az Erdélyi Ízőrző Lovagrend bográcsos vacsorájával vendégelnek meg minden résztvevőt a Mária Közösségi Kert és Kájoni Herbáriumban.

A Székelyföldi Gyógynövénynap célja, hogy megismertesse a gyógynövényeket az érdeklődőkkel és népszerűsítse a székelyföldi gyógynövényeket és azok mindennapos használatát. A nap során gyógynövény-sátrakban ismerkedhetnek meg az résztvevők a különböző növényfajtákkal és felhasználásukkal, a legkitűnőbb szakemberek előadásait hallgathatják meg, a gyerekeket pedig Pajta gyermekfoglalkozások várják. Előadást tart többek között Szabó György, a bükki füvesember, Macalik Ernő biológus, Dr. Csomai Zita orvos – természetgyógyász, de jelen lesz Csomortáni Gál László képzőművész és Antal Imre népzenész is. Este hagyományőrző tűzgyújtás és koncert zárja a napot. A részletes program ide kattintva érhető el. 

Nyitott Kertek

A  székelyföldi gyógynövény porták nem csak a Gyógynövénynapon várják szaktanácsokkal és áruval az érdeklődőket, hanem dén ismét meghirdették a Nyitott Kerteket is, ahol egy-egy gyógynövényes kert kinyitja kapuit az kiváncsiskodók előtt, és bepillantást enged a mindennapi csodáiba.

Kapcsolódók

Kimaradt?