banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Zötyögnek a vonatok a tengerpartra – harminckét szezonális járat indult

Minden vonat a Fekete-tenger partjára vezet – hirdette meg idei kampányát a román vasúti társaság. Ennek részeként péntektől szeptember 11-ig naponta összesen 32 pótjárat kapcsolja össze az ország különböző pontjait a tengerparti üdülőhelyekkel és a Duna-Deltával.

Fotó: CFR

Arad, Déva, Temesvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Kolozsvár, Resicabánya, Marosvásárhely, Brassó, Suceava, Iași, Galac és Buzău irányából közvetlen járatok közlekednek majd, ugyanakkor Bukarestben csatlakozást is biztosítanak. A fővárosból 1-2 óránként indul vonat Konstancára, mint ahogyan a visszaút is ugyanilyen gyakorisággal működik majd. Az országot gyakorlatilag átszelő, közvetlen járatok közül 18 Mangaliával lesz összeköttetésben, megállást biztosítva így több kisebb tengerparti üdülőben is.

A Duna Delta irányában a fővárosból június 17-étől indul napi két különjárat.

A vasúti társaság (CFR) tájékoztatása szerint az országot átszelő szezonális járatok légkondicionáltak, van lehetőség a laptopok és telefonok feltöltéséhez és bár régiek, a többségüket korszerűsítették az elmúlt tizenhárom év során. Van lehetőség hálófülkébe jegyet váltani, egyes járatokon pedig étkezővagon is működik.

Nem mindegyikben, mert mint azt a vasúti társaság az Agerpersnek beismerte: az étkező vagonok többségét javítják. Légkondicionálást sem tudnak még problémamentesen biztosítani Konstanca és Mangalia között, mivel a dízelmozdonyok nem tudnak több mint 9-10 vagont kiszolgálni. Ezt a vasútszakasz villamosításával oldják majd meg.

Bukarest és Konstanca között különben nagyjából 2 óra 20 perc az út, ugyanakkor, ha valaki az ország északnyugati részéből Mangáliára készül, annak járattól függően több mint 19 órás útra kell felkészülnie. A CFR honlapja alapján Szatmárnémetiből például az ülőjegy másodosztályon közel 165 lejbe kerül. A hatágyas hálófülkékben 207 lej, a kétágyasban pedig 330 lejbe kerül egy jegy, ha pedig valaki egyedül akar aludni, annak azért 426 lejt kell fizetnie.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?