Zavar a progresszív táborban: Nicușor Danért aggódnak, Lasconi visszalépését követelik
Eddig sem volt kétséges, hogy Nicușor Dan és Elena Lasconi valójában ugyanazt a politikai oldalt képviseli. Bár mindkét jelölt igyekszik kerülni az országos szinten nem túl népszerű progresszív témákat, az USR-ben illetve a párt holduvarában a megosztottság miatti választási kudarc miatt aggódnak.
Kemény hangú állásfoglalással és petícióval szólítja fel visszalépésre Elena Lasconit az USR-hez ezer szállal kötődő Declic civil szervezet. „Úgy tűnik, hogy az ésszerű érvek nem elegendőek ahhoz, hogy meghozza a legtermészetesebb és egyben a leginkább várt döntést (az autentikus, Európa-barát civil társadalom körében): vonuljon vissza egy olyan elnökválasztási versenyből, amelyben szó szerint nincs esélye bejutni a második fordulóba” - írja a szervezet.
A Declic által kezdeményezett petíció aláírói leszögezik: nem fognak Lasconira szavazni. Szerintük az elnökjelölt és az USR „makacssága” elárulja a közös érdekeiket. Úgy vélik, a 2025-ös választási ajánlat „szomorú és aggasztó”. Állítják: csak Dan és Lasconi lenne képes „esetleg, valamelyest”, Európa-barát politikát képviselni, „ebben a sorrendben és jelentős különbséggel a siker esélyeit illetően”.
A Clujul Civic nevű Facebook-csoport adminisztrátora, Szakáts István levélben fordult Lasconihoz. Az elnökjelöltet tegezve azt írja, hogy az USR progresszív eszmeiségének támogatója ugyan, de ezúttal nem fog rá szavazni a májusi megmérettetésen. „Növeled annak a veszélyét, hogy sem te, sem Nicușor Dan nem fogtok bejutni a második fordulóba. Hogyan magyarázod ezt a felelőtlenséget?” - kérdezi Szakáts.
Kapcsolódó
Az USR-n belül sincs egység Lasconi támogatása körül. A párt alelnöke, Allen Coliban nemrég Facebook-oldalán közölte: Lasconinak vissza kellene vonulnia a versenyből. A USR brassói szervezetének elnöke, Irineu Darău lemondott a kampány megyei koordinátori posztjáról, s azt kérte, hogy Lasconi, vagy Dan - a felmérések által jelzett támogatottság függvényében - szálljon ki az elnökválasztási csatából.
Emanuel Ungreanu USR-képviselő még februárban nyílt levélben kérte Elena Lasconitól, hogy az USR Nicușor Dant támogassa az államelnök-választáskor. „Nicușor Dan az USR alapítója és az a személy, aki az USR támogatásával két főpolgármesteri mandátumot nyert. Minden közvéleménykutatás, még a saját pártunk által rendeltek is nagyobb eséllyel jegyzik őt” – magyarázta az USR-s politikus.
A CURS friss felmérése szerint az elnökjelöltek népszerűségi listáján a harmadik helyen áll Nicușor Dan 18 százalékkal. Elena Lasconi az ötödik helyezett jelenleg, a voksok 12 százalékát gyűjtené be.
CSAK SAJÁT