Záporoztak a bírságok a hosszú hétvégén

Több mint 36 600 bírságot róttak ki a belügyminisztériumi szervek az augusztus 12–15. közötti hosszú hétvégén – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a tárca szóvivője. Monica Dajbog elmondása szerint a bírságok összege meghaladja a 14 millió lejt.

Az említett időszakban közel 3900 bűncselekmény miatt indítottak eljárást, de a közrendháborítás terén nem jegyeztek rendkívüli súlyosságú eseményeket. Az erőszakos bűncselekmények száma is csökkenést mutat a korábbi három év hasonló időszakához mérten – számolt be Dajbog.

A hosszú hétvégén 37 súlyos közlekedési baleset következett be országos szinten, kétszer kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Fotó: román rendőrség Facebook-oldala

A közlekedésrendészet munkatársai 3146 gépkocsivezető jogosítványát vették el, és több mint 1000 gépjámű forgalmi engedélyét vonták be. Az ellenőrzések során 91 olyan sofőrt azonosítottak, akik tiltott szereket vagy alkoholt fogyasztottak.

A Román Rendőrség szóvivője, Dan Octavian arról tájékoztatott, hogy a négy nap alatt a rendőröket több mint 13.300 esetben riasztották, 3753 bűncselekményt azonosítottak és 720 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetésén. Ugyanakkor 63 körözött személyt füleltek le, közülük négyen nemzetközi körözés alatt álltak.

Az augusztus 12-15. közötti időszakban a belügyminisztérium több mint 24 500 alkalmazottja (rendőrök, csendőrök, tűzoltók, határrendészek, stb.) teljesített szolgálatot országos szinten.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?